Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A pantomim jelene

Decroux és a "mime pur** A pantomim feltámadása nagyrészt olyan férfi érdeme volt, akit a nagy nyilvánosság vagy alig vett észre, vagy újra elfelejtett. Etienne Decroux volt az egyetlen, aki lemondott a színpadról, hogy teljességgel az uj testbeszéd elméleti kidolgozásának és hagyományai feltárásának szentelje magát. Éppen ezért tanítványai: Barrault, Marceau, Soubeyran messze túlszárnyalták Decroux hírnevét; a Piccolo Teatróban egyik tanítványa: Marisé Flach tani t. Brecht Berliner Ensemble-ja is hasznosította Decroux eredményeit. Ez a rejtve végzett munka azonban valószínűleg nagyobb ösztönzést adott a pantomimnak, mint az öszszes ragyogó előadások. Decroux iskolája marad,amennyire mi látjuk, az egyetlen iskola, amely az uj művészetet életben tudja tartani* Decroux csak kevés, többnyire kísérleti jellegű előadást rendezett és azt is elmulasztotta, hogy Írásban rögzits® le módszerét. Teljes egészében a pantomimnak bizonyára legjobban megfelelő továbbadás! módszerre bisza magát: a személyes tanításra, az élőszó és a test példájára* 1941 óta rendszeresen vezet tanfolyamokat Párizsban, kömben pedig az egész világon otthon vans Milánó, Zürich, Stockholm, Hew York és más városok hívták meg,hogy vezessen tanfolyamokat. Bizcnyos, hogy a Szerelmek városa cimü film Baptiste-ja jobban hasonlít Decroux-hoz, mint magához az öreg Debtu au-hoz. Valószínű, hogy Moretti is, mozgásában, inkább Decroux-val rokon, mint az ősi Harlekinnel. Hiszen az uj testbeszéd, amelyet Decroux BarrauhV val együtt dolgozott ki, nemcsak as egyetlen módsze-