Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A rendező elgondolása
Shakespeare, mint drámairó él, mindig lesznek ilyen viták, és hagyatéka csak akkor dermed múzeumi mozdulatlanságba, amikor müveit már nem játsszák. A színház nem áll soha egyhelyben. Háromszáz év alatt óriási utat tett meg. Mindaz, ami Shakespeare korában teljesen természetes, megszokott dolog volt és nem vonta el a nézők figyelmét a darab alapvető tartalmától,a mi korunkban már konvencióvá satnyul, amelynek célja csak a régi színház fogásainak újjáélesztése lehet. Kém minden hagyományt kell tisztelni. Shakespeare korában például minden női szerepet férfiak játszottak. Könynyü elképzelnünk,mennyire hátrányára válnék a shakespeare-i drámák eszmei-filozófiai és művészi értékének, ha eszünkbe jutna, hogy napjainkban is ezt a hagyományt kövessük. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem tartjuk tiszteletben Shakespeare színházának alapvető és élő hagyományait: az alakok hatalmas méreteit, a ragyogó szinpadszerüséget, a cselekmény fejlődésének iramát és szakadatlanságát . Történetesen úgy fordult,hogy a Makrancos hölgy előadásában sikerült mindezt megőriznünk. Sem én, a rendező, sem Sifrin díszlettervező nem tudtuk elképzelni az előadást a mindennapi élet atmoszférája nélkül, de a mindennapi életben megkerestük a színpadi formát. Petrucchio öreg szolgáinak a korban gyökerező babonaságára tisztán színpadi megoldást találtunk a közjátékokban. Ravaszdi, mint a vígjáték népi eleme a mi előadásunkban Baptista és Pstrucchio szolgáinak egész hadává alakult át. A rendező gondolata azonban csak akkor teremt váratlan, friss színpadi megoldásokat, ha folytatja, továbbfejleszti a szerző eszméjét és összeköti ezt az eszmét a mával. Csak ha mélyen átérezzük a darab "magját", akkor tudunk mi, rendezők szabadon és önállóan alkotni a színpadon.- 62 -
