Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A titkok

minden nő megérti. A többi kiagyalás, különféle művészeti iskolák hetvenkedése, kiáltványok, okoskodás, porhintés.

Mert a férfiak és a nők, bárkik legyenek is, mindig kellően felkészülve érkeznek a színházba, és titkos világuk még gazdagabb vidék, mint Aiszkhülosz és Shakespeare meztelen szörnyeié.

Az élet, tulajdon életük kényszeritette őket a megértésre; nemcsak arra, hogy szakadatlanul gyűlöljenek vagy hogy rögtön megbocsássanak, hanem arra is,hogy mindent megértsenek. Az élet kényszeritette őket a szenvedésre, a büntetésre, a gyávaságra és még mennyi minden egyébre. Él bennünk egy belső emlékezet, amely mindezt megőrzi. És épp ez az emlékezét formál ki bennünket. Felkészít bennünket és kényszerít is rá, hogy elfogadjuk a remekművet.

X

A színház tehát, szenvedélyeinkhez hasonlóan, illúziókból él. De ugyanakkor cselekvés is.

Nincs olyan költői darab, amely elsősorban ne cselekvés lenne;de ugyanigy nincs olyan valószerü darab sem,amely igazában ne lenne illuzórikus és ne halna el a költő utolsó szavával. És minden bizonnyal nem szabad, hogy csak cselekvés legyen, és nem szabad az sem, hpgy csak a képzelet birodalmába tartozzék. A remekmű követeli a valóságot.

"Hozass elő egy tükröt énnekem;

/76/

Hadd mutassa meg, milyen lett ez az arc..."'' '

/Somlyó György fordítása/

Ez a tükör a színház. Remekműveiben csakúgy, mint azokban, amelyek nem élik túl korukat, életünk mélységeit tükrözi.

/76/ II. Richard.

94 -