Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A titkok

hogy az nem tágit, felsóhajt: "Akkor hát oltsd el a villányt." Ezt a történetet Carette mesélte. '

Mosolyogjunk csak, de ne feledjünk, hogy a színművészet vonzása és csábitóereje abból az időleges hatalmi érzésből fakad, amelyet nőknek és férfiaknak nyújtani tud; és az élvezet, amelyet a képzelet ebből az érzésből merit, gyakran tartósabb annál,amelyet a szekszuális játékok nyújtanak.

Hatalom és élvezet. És, mint a beteges hazudozóknál: a hazugság örökös, állandó, mindennapi szükséglete. Ritka az olyan néző, akit sohsem kap el ez az érthető őrület; valljuk be, az ilyen már szinházi profinak mondható.

X

Igen,az emberi természet minden démonja közül egy vezet bennünket a színházhoz: mások becsapása a magunk és önmagunk becsapása a mások vonatkozásában. Derűs vagy zaklatott-e ez a démon, nem számit.

Mert az élőlények és a dolgok mindig becsapnak bennünket. És becsapnak a leghívebbek és a legmegbizhatóbbak is.

Hódolataink, szerelmeink között alig van olyan, amelyet ne hatnának át illúziók, azaz téves megítélések, ha ügyein nem hazugságok.

Minden, ami az érzékek és a képzelet hatáskörébe tartozik /tehát a művészi alkotás is/ tévedésekből, bizonytalan megtorpanásokból, ingadozásból tevődik össze. Nincs

/75/ Julien Carette /sz.1897/ francia színész; pályája Copeau Vieux-Colombier-jából indult el.- /A ford./- 91 -