Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A színház ma is a legnagyobb veszélyben forgó művészetek egyike

Az a színház, amelyik igazán eleget tesz küldetésének,csak deficites lehet. De - és ez meglepett engem - amikor vagy két éve ezt egy igen tekintélyes igazgató előtt jelentettem ki, azt hitte, gúnyt űzök belőle.

X

Hogy válaszoljak egy másik kérdésükre: a modern francia szinház nem valamiféle humanizmust keres. Sőt, azt hiszem, bizalmatlan vele szemben és fél tőle.

Napjainkban a szinházi ember - legyen az szerző, színész vagy társulatvezető - kalandor. Arra kényszerül, hogy magányosan bocsátkozzék kockázatos küzdelembe. A legutolsó humanizmus, a XIX. századé, 1940-ben megszűnt világítani nemzedékünk számára, ügy érzem, egy francia fiatal, legyen katolikus vagy kommunista, szabadkőműves vagy anarchista, nehezen tud hinni egy olyan általános erkölcsben vagy esztétikában, amelybe az ember iránti tisztelet fogalma automatikusan beletartozik. Igaz, sokan az egyházon, a pártokon, az iskolákon belül próbálnak újra valamilyen hitet találni. Igaz, mindannyiunkban ott él a nosztalgia valamilyen humanizmus után.

De az a világ, amely ma a fiatalok elé tárul, megosztott, és hasonlatos egy tébolyult isten mozaikjához.

Úgy hisszük, ezért nem mi vagyunk a felelősek. A legérzékenyebbek, azt hiszem, azzal végzik, hogy bezárkóznak mesterségükbe. Ott legalább a munka-teremtette testvériség - még ha mulékony is - segit, hogy kibirjuk az életet. "A politika - mondotta Napoleon - sors." De nem a mi számunkra.

Mi két hajléktól függünk: az egyiktől, ahol családunkat helyezhetjük el és a másiktól, ahol mesterségünket gyakorolhatjuk és létrehozhatjuk a magunk műhelyét.

X- 114 -