Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

A színház és a leves

ott, ahol az apa még sólyommal vadászott,a mocsarak között, ezen a sivár vidéken építette fel a fiú Versailles-t.

Van egy másik példa is, amelyen elálmodozhatunk. Ismerünk egy várost, amely egészségtelen, nedves és kellemetlen lagúnák közepén épült. Ott, ahol csak halászok és üvegfúvók kunyhói, csak szomorú házak emelkedhettek volna, néhány ember akarata egykor megteremtette Velencét, palotáival, kőlapokkal boritott tereivel, csendjével éa nyugalmával.

Ezt a két példát azért jegyzem fel, hogy emlékeztessek rá: a művészeti vállalkozás nemcsak egy ésszerű elhatározástól függ, hanem gyakran valami őrülettől is. Azt mondják, őrültség napjainkban szinházakat építeni; többet érne, ha lakótelepeket emelnénk és kimélnők az adófizetőket. De én azt hiszem, akkor épülnek majd végre szép és az emberi élet számára kellemes lakótelepek, ha, velük együtt, szinházakat is épitünk majd.

A színház mindenesetre hozzátartozik az ember életéhez. Ugyanolyan szükséglete, mint az evés. Legalábbis a mi Európánkban. Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Görögország - az idők folyamán mindegyik sorban a színház révén fejlesztette tovább a civilizációt.

Vajon nekünk nem csuszik-e ki most kezünkből? Mit tudunk szembeállítani a commedia dell’artéval? Mit Angliai Erzsébet felettébb anarchikus drámairodalmával?Elöregedtünk talán? De látva, mit kínálnak nekünk az úgynevezett fiatal civilizációk vagy nemzetek, nem őrizhetjük-e meg a reményt, hogy továbbra is példái, művesei,építészei maradunk a színház ügyének, amely Franciaország, Olaszország, Németország, Anglia számára mindig oly kedves volt?

/81/ Saint-Simon maró gúnnyal kommentálja Emlékirataiban a. fiatal XIV. Lajos valószínűtlen, sőt bűnös /?/ elhatározását.

107 -