Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

VII. A fenségesről

A szív Corneille nyelvén az ember drámai egységét fejezi ki: az embert, mint drámát. Az az ember, akiben "van szív", bárki másnál jobban valósítja meg lénye drámai egységét, élete drámai egységét pedig bátrabban ópiti fel, mint bárki más.

z

Az ember cselekszi a maga drámáját; feldolgozza és vele együtt emésztődik fel; beleírja a világba és önmagán csak azokat a jegyeit őrzi, amelyekre Balzac gondolt, amikor azt mondta: negyvenéves korára minden ember felelős a maga arcáért.

A növény a maga formájában őrzi meg drámájának egymást követő felvonásait. Magam előtt látom azokat a kúszónövényeket, amelyeket én ültettem és neveltem napról napra. Szemmel kisérhettem a drámai felvonások fejlődését;a gyökérből egyenesen szökik fel a szár, mint egy jólirányitott expozíciós felvonás; a második felvonásban, amelyet az első meleg napsugarak idéznek elő, bonyolódik: ennek a legviharosabb időszaknak a bonyodalmaiból - a rügyekből - pattannak ki a másodlagos ágak,amelyek fenségesen és nem minden hosszadalmasság nélkül bontakoznak ki, ahogy ez gyakran jellemző a harmadik felvonásokra; de a harmadik felvonás alatt a napok hosszabbak lesznek és a mindennapos fényfelesleg kiváltja a krízist, amely virágzó ágakban robban ki. Megtalálható a kifejlet. a robbanás lehulló maradványai is: a megérett gyümölcsök, amelyek leválnak és a földre hullnak, hogy ezzel uj élő testek eredeti helyzetévé váljanak.

Kúszónövényeim nem mind egyformák. Varnak,amelyek szemem előtt élik végig drámai metamorfózisuk teljes ciklusát; de mellettük vannak olyanok is, amelyek rosszul bonyolódnak, ágaik elsorvadnak és soha nem érik el virágzásuk krízisét. Olyanok, mint némely serdülő fiú, aki nem tud felülkerekedni az erre az életkorra jellemző ellentmondásokon; az ilyeneket nevezik később öreg gyermekeknek.- 96 -