Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

V. A színjátékról, mint drámáról

Gondolok a detektivregényre éa különösen Peter Cheney re­gényeire, amelyek az ötfelvonásos tragédiákhoz hasonlóan épülnek fel. Az ilyen regényekből az olvasóban általában nem marad meg semmi. De ha mégis marad valami emléke, úgy az a bonyodalomra vonatkozik, azaz az eseményre, amelynek a re­gény szereplői csak színészei, végrehajtói. A detektivregény kedvelőit főleg a cselekmény bonyolódása és megoldása vonz­­za;a szereplők csak néhány sommás jellemvonással vannak meg­határozva, soha nem fejlődnek, nem változnak, nem alakulnak át; hasonlóak a színház lsgsommásabb formáinak szereplőihez, Scaramouche-hoz vagy Pulcinellához. Ennok megfelelően Csehov drámáira a néző igy reagál: a darab, amely úgy folyik le előtte, mint egy álom,álmodozásra serkenti. Csehov darabjait csak Sztanyiszlavszkij modorában lehet jól rendezni, ahol a játéknak a deklamációhoz viszo­nyítva olyan nagy tér jut, hogy a nézőnek minden lehetősége megvan az álmodozásra. A detektivregényre viszont az olvasó úgy reagál, mint egy színházi néző. A cselekmény nyűgözi le. Siet a kifejlet felé, néha még gyorsabban, mint a dráma színészei; oldalakat ugrik át, és ráveti magát az utolsó fejezetre, annyira sze­retné már ismerni a véget, a kifejletét. z Az úgynevezett "negyedik fal"-elméletnek az volt a célja, hogy a cselekvő színházat álmodozó színházzá változ­tassa, mert arra törekedett, hogy végetvessen a színész és a néző baráti konfliktusának. Jouvet a "negyedik fal" elméletét, amelyet közvetlen elődei vallottak és amely ellen ő fellázadt, igy határozza meg: "... a színpad negyedik fala. Ez annyit jelent: úgy játszani egy darabot, mintha a cselekmény a valóságban foly­nék le és a néző úgy érezze, hogy csak indiszkréció vagy vé­- 74 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom