Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)
IV. Sztanyiszlavszkijról, Diderot-ról és másokról
- Ha a színész pontosan teljesíti fizikai feladatait, akkor helyesen játszik.Az érzelem reflexszerüen csatlakozik, az adott esettől függően többé vagy kevésbé.- Valamely fizikai feladat szavakból és cselekvésekből áll.- A rutinra építő színész /az, aki beéri a szakmai "trükkök" alkalmazásával, anélkül, hogy elemezné a szöveget és szembeállítaná egész addig átélt tapasztalatával stb./ és az érzelemre építő színész ugyanabba a bűnbe esik: abba,amelyet színházi nyelven "ripacskodásnak" neveznek. így hát Sztanyiszlavszkij elméletben és gyakorlatban megoldja azt a problémát, amelyet Diderot Szinészparadoxonjában olyan helyesen vetett fel: "Ha a színész jóhiszeműen érzelmes lenne, eljátszhatná-e kétszer egymásután ugyanazt a szerepet ugyanazon a hőfokon és ugyanazzal a sikerrel? Az első előadáson csupa tűz lenne, de a harmadikra már kimerülne és olyan hideggé válnék, mint a márvány <•. Ha játék közben önmagát adja, hogyan tud önmagából kilépni? Ha ki akar lépni önmagából, hogyan ragadja meg azt a helyes pontot, ahol el kell helyezkednie és meg kell vetnie a lábát?... Nézetemben megerősít a szivükkel játszó színészek egyenetlen játéka. Ne várjanak tőlük semmiféle egységetjjátékuk váltakozva erős és gyenge, meleg és hideg, lapos és fenséges... Létezik-e tökéletesebb játék a Clairon kisasszonyénál? Pedighát figyeljék csak meg, tanulmányozzák őt és meggyőződhetnek róla, hogy a hatodik előadásra betéve tudja mind játékának valamennyi részletét, mind szövegének minden szavát /birtokában van minden "fizikai cselekvésének" - R.V.jegyzete/. Minden bizonnyal egy modellt készített magának és mindenekelőtt ennek igyekezett megfelelni; ezt a modellt bizonyára a lehető legmagasabbnak, legnagyszerűbbnek és legtökéletesebbnek tervezte; de ez a modell, amelyet a történelem- 50 -
