Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

szobrásznak, zenésznek és szinház-müvésznek fontosabb fel­adata van, pint ábrázolni azt, ami már nem szorul ábrázolás­ra, más szávai mint a természetben keresni az ábrázolás tár­gyát, Ha a szem recehártyája látóképességének megfelelően elferdítve fogadja be a természetet és ha a kép, amelynek a természetet kell ábrázolnia, szintén csak a néző szemének függvénye, akkor a művésztől nem lehet azt kívánni, hogy olyasvalamit ábrázoljon vagy mintázzon meg, amit sem 5, sem a néző nem egyformán lát, azaz úgy, ahogy a valóságban van. Amit a kép ábrázol, azt a néző szeme sajátságosán elferdíti. A művész keze pedig nem pusztán a szem eszköze, amelynek a látás által diktált parancsokat vakon kell teljesítenie. A néző látásmódjának és felfogóképességének tudományos analí­zise bizonyíthatná csak be, hogy mit is lát valóban a ter­mészetet ábrázoló képen és mit ad bele az igazi természet­ből. A filmszalag feltalálása megmutatta nekünk, hogy a szem biztonsággal és világosan képes befogadni az egymásután kö­vetkező eseményeket és a mozdulat apró részleteit is.A film­nél az egész mozgás megértéshez elégséges, ha a néző a moz­dulat egyes tipikus részeit látja. Nem baj, ha a film nem mutatja meg a mozdulatok teljes sorát, sőt épp a kiemelt részlet kelt a nézőben olyan érzést, mintha az egész mozdu­latot látná. A képet /tehát a térnek egy bizonyos színnel, fénnyel, vonallal, rajzzal és anyaggal felruházott formáját/ is csak úgy lehet megérteni, ha azoknak a mozdulatoknak sorozatából, amelyeket a festő szemének recehártyája felfogott, egy bizo­nyos szintézis jön létre. A mozdulatoknak az a szintézise azonban nem a valóság egyenes következménye, és nem akar a valóság másolata és hasonmása lenni. Ezt a szintézist a ké­pen a festő fantáziája hozza létre. Kinél fejlettebb, tehet­ségesebb és alkotóbb a festő fantáziája, annál nagyobb és alapvetőbb változáson megy keresztül a természetben és a va­lóságban megfigyelt mozgás. A valóság a képen gyakran a mű­vész egy túlméretezett részletgondolatának tűnik, de ezt a- 55 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom