Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

tők prófétái, a színészek papjai és a színházak pedig mintegy templomai legyenek ennek az uj vallásnak."

Gémier. - "Jobban nem ie fogalmazhatta volna meg."

Néhány pillanat óta az volt a benyomásom,hogy Gémier, a színművészet iránti szerététől elragadtatva, mintha eltúlozta volna annak jelentőségét.

"Bocsásson meg - mondtam -, azt hiszem, ön kizárólag csak a színháznak tulajdonit egy olyan hivatást, amely éppen úgy sajátja más művészeteknek is.

Mert végűlis az a feladat, hogy eszményképeinket megrajzolja és felmagasztalja, nem tartozik-e minden igazi művész, minden jó iró kötelességei közé? A regényírók, a köl-' tők, a festők, a szobrászok, a zenészek nem mind az uj nemzedékek érzelmi világának kialakításán dolgoznak-e? Szabad-e tehát a próféta szép elmét egyedül csak a drámaírók számára fenntartani?"

Gémier. - "Kétségtelen, hogy nem. De azért mégis, ha létezik olyan művészet, amely minden másnál alkalmasabb a társadalmi hitvallás kifejezésére, akkor ez nyilvánvalóan a ezinház."

"Milyen jogon?"

Gémier. - "Hát azért,mert valamennyi művészetet egyesit! és sajátos céljai szolgálatába állítja. Mintegy csokrot köt belőlük az eszme dicsőségére. A színjátékot a színészek mozdulatai szobrászattá, a jelmezek és díszletek poliohromlája pedig festészetté teszik; próza a hétköznapok menetében,lira az elragadottság pillanataiban, a zene szárnyán pedig mind magasabbra és magasabbra emelkedik a valóság fölé. A színház egy csaknem végtelen skálájú zongora valamennyi húrján játszik, vagypedig egy óriási orgona minden regiszterét szólaltatja meg.

Hol is találhatnánk másutt ilyen teljes, ilyen vonzó és ilyen megindító liturgiát laikus hitvallásunk számára?

Ezenfelül a színház, akárcsak egy szentély, a hivők- 17 -T

I