Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)
lettel és a színházi segédszemélyzettel. A meghittség megtévesztő fogalom, olyan, amelyet helyenként az esztétikai távolság megtartása céljából megfelelően ki kell egyensúlyozni.Egy sikertelen körszinházi előadásnál Creenwich-Village-ben a nézőt többek között az a jelenség zavarta, hogy a Mississippi Valley lakosaiból álló nagy,energikus és fülsiketítő kórus úgyszólván az ölében volt. Bár ez a fejezet nem alkalmas hely a jelenleg használatos körszinházi technikák lehetőségeinek és korlátainak tárgyalására^*, három dolgot mégis meg kell jegyeznünk. E- lőször is, miután a nem zenés drámák körszinházi előadásai általában inkább realisztikusak voltak, mint megmutató vagy éppen stilizált jellegűek, e téren ártatlanul derűs következetlenség uralkodik. Ha a gyakorlatot inkább a logika, mint a szokás /a rendezők,színészek és nézők szokásai/ diktálná, akkor a körszinházi előadások legalább annyira megmutató jellegűek lennének, mint az Erzséöet-kori és a görög színházait előadásai. Anélkül, hogy egyetlen valóságos fala lenne, a körszinház a bútorzat, a kellékek és a szereplők párbeszédei révén mégis a környezet illúzióját adja. A második figyelemreméltó vonás az, hogy a körszinházi előadás az induláskor /vagyis az előadás megkezdésekor/ rendszerint teatrallsta színház, a végén pedig, amikor a közönség már hozzászokott ahhoz a konvencióhoz, hogy a színészeket kollektiv ölében tartja és amikor a valóság illúziója már hatalmába keritette a nézőt, realista szinház. A színészek,akárcsak az eiőszinpados színpadon, pszichológiailag a maguk világában maradnak és kivülállnak a közönség világán azáltal,hogy előre megfontoltan nem vesznek tudomást a nézőről; 64. A körszinházi rendezés minden vonatkozásának részletes ismertetése megtalálható e sorok Írójának Producing the Play cimü müvében /1953-as kiadás, 528-6oo.o./ és érdekes bírálattal párosult rövidebb leírást tartalmaz H.D. Albright, William Halstead és Lee Mitchell: Principles of Theatre Art cimü müve. /Houghton Mifflin. 1955. 222- 5HH.Ö.V--------------- 45 -