Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

realizmus iránt az esztéta érdeklődésével a művészet mint művészet iránt.Vahtangov se vette tekintetbe a negyedik fal konvencióját,sőt. ki is gúnyolta azt hires 1921-es Turandotrendezésében, amikor a nézők szemeláttára ápittette át a díszleteket és balettszámokat táncoltató út, amelyek Carlo Gozzi tizennyolcadik századi darabjának romantikus cselekményét parodizálták. Emellett az előadás kezdetén estélyi ruhában felvonultatta a színpadon a színészeket, akik bemutatkoztak, majd a közönség szeme előtt öltötték fel jelmezeiket. De Vahtangov a színészi játék mesterkéletlenségére és természetességére törekedett és azt kívánta, hogy a színész teljesen emoeri legyen, nem pedig automata. Kifogásolta például, hogy Meyerhold feláldozta az egyéniséget a jellemábrázolásban és nem értett egyet azzal a feltevéssel, hogy érzelmi igazság és színházi valóság egyszerre nem létezhet. De a sztanyiszlavszkiji realista színésszel szemben Vahtangov színészének egyszerre két dolgot kellett eljátszania - mind darabbeli szerepét, mind saját kritikai vagy független velanényét a szóbanforgó szerepről. Brecht ugyanezt a kettősséget követeli.

Végül, bár sajnálatos rövidséggel, de meg kell emlékeznünk Jacques Copeau-nak, a nyugati teatrarlizmus vezérének munkájáról, akinek tevékenysége 1913 és 1924 között volt a legjelentősebb.Copeau-t főleg színháza, a Théâtre du Vieux Colombier tette hiressé, amelyet 1913-ban egy kis párisi szinházban alapított és ahol talán az első modern színpadot építette fel, megmutató jellegű /"presentational" - szemben az ábrázoló - "representational" - vagy dobozszinpad jellegű színjátszással/ előadások céljára..."

A két fogalom,a megmutató és az ábrázoló színház ellentétét Gasaner a későbbiekben - bár elismerve ennek leegyszerűsített voltát -, visszavezeti a teatraxista és a realista színház ellentétére, amennyiben az ábrázoló színház a- 31 -