Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

magának állandó formát. A teatralista művészet gondolata végigkövet bennünket a századon keresztül, de különféle formai és stílusbeli megnyilvánulásai csak tapogatozóak, nehezen megfoghatóak vagy széttöredezettek voltak - amint­hogy például sok expresszionista darab széttöredezett volt. A teatralizmusról elmondhatjuk,hogy "Az Egy megmarad, a Sok pedig változik és elmúlik". "Eszméje" megmarad és vélemé­nyem szerint alapvetően egészséges, de formái ideiglenesek voltak. Ami a teatrallzmus mellett és ami ellene szól Talán jobban megértjük a helyzetet, ha megkíséreljük megérteni a teatralizmus általános jellegét. . A realizmus alapvető premisszája az arisztotelészi, amely szerint a dráma valamely cselekvés utánzása; ennélfogva a realisták szerint a legkívánatosabb színház az, amelynél az után­zás a legteljesebb. A teatralizmus alapvető premisszája az, hogy a színház nem utánzás a szó szűk értelmében, amit maga Arisztotelész sem követelhetett soha, hiszen a görög dráma, amelyből Poétikájában következtetéseit levonta, nem volt realista módon utánzó.2^* A teatralista számára a 23. S.H.Butchers Aristotle’s Theory of Poetry and Pine Art clmü müvében /4. kiad.Dover Publications,1951/ helyesen érvel amellett, hogy az~ "utánzás" teremtő aktuss "A konkrét dolgot olyan- képpel fejezi ki, amely tükrözi annak valóságos eszméjét." Az egyetemesnek "egyszerű és érzékletes formában való visszaadása nem arra való,hogy az érzéki észleleteken keresztül már megismert valósá­got tükrözze" /154. o./, hanem "vetélkedés a természet­tel". Az esztétikai hasonlóság bizonyára nem jelenthe­tett szolgai utánzást Arisztotelész számára, aki azt irta, hogy a szerzőnek "előnyben kell részesítenie a valószínű lehetetlenségeket a lehetséges valószínűtlen­ségekkel szemben". /128. old./ Mindazonáltal Arisztote­lész láthatóan hajlott rá,hogy a szónak általunk ismert értelmében megbízzék az "utánzásban".Arisztotelész sze­mében a művészet inkább érzéki felfogást,mint szimboli­­zálást jelent."A műalkotás",jelenti ki Butcher /124.0./- 17 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom