Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
diója/ sokkal alaposabban ki tudtam válogatni minden előadás alkotói elveit. Ez sokkal nehezbb dolog volt, mint lármázni és heveskedni. Magamnak kellett eligazodnom mindenben.Az ilyen teljes önállóság kezdeti időszakában nyilvánvalóan nem mindig könnyű azonnal rátalálni a helyes útra. És nem kell a fiatal rendezők munkája láttán alkotói meggyőződésűket minden színdarab alapján öröknek és véglegesnek tekinteni. A természetesség iránti szeretet, amelyet filmbeli munkám alakitott ki,a színház sajátosságainak és képzeletszerű természetének semmibe vétele s ráadásul még az öszszeomlásról folytatott három napos vita, alkotó kutatásaimat a Vasáradattal kapcsolatban részben hamis útra terelték. Az összeomlás tervének és megvalósításának, valamint gondolatának egysége után a Vasáradatban : elkövetett hibám abban állt, hogy valamilyen módon összekevertem a naturalizmust, és a romantikát és a képzeletszerüséget, s ráadásul időnként a legelső kerekedett felül. A nézőteret Stoffer díszlettervezővel együtt három úttal szeltük át és dombocskákkal kereteztük. A három ut között voltak a székek a nézők számára. Fejük felett pedig különleges mennyezetet helyeztünk el, amelyen ábrázolhattuk a csillagokat, fellegeket, viharfelhőket vagy a tiszta kék eget. A cselekmény hol egyszerré zajlott mind a három utón és a dombokon,amelyek a fal mellett húzódtak, hol pedig egyik helyről a másikra került át. így rendkivül levegős és tágas volt a szihház kicsiny helyisége. Az egészben az volt naturalista, hogy lehetett volna - sőt kellett volna - kizárólag utalni a dolgokra, mi pedig Stofferral arra törekedtünk, hogy a játéktereket hihető "valódi” utakká változtassuk, a kicsiny emelkedőket, a szemfényvesztő mümagaslatokat pedig igazi domboknak, sőt hegyeknek tüntessük fel... De hiszen a néző közvetlen ezek mellett a szemfényvesztő módón csinált utacskák, ösvények, dombok és hegyek mellett ült. Csak a kezüket kellett ki- 96 -