Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

képzelni a föld tapintását azt gondolva, hogy a kezükbe vették? S el tudják- e képzelni egy pillanatra, hogy kora reggel a tengerparton vannak, s érzik-e, forró homlokukon a könnyű reggeli szellő érintését? De hiszen oly sok csodálatosat és rendkivülit tud érezni az ember, ha ismeri és szereti az életet és a természetet. Ezt szerettem volna a lehetőségekhez képest megvalósítani a színházban, hogy a nézők egészen, de egészen megfeledkezhessenek róla, hogy előadáson vannak és hogy teljesen ott érezzék magukat a Vasáradat tamanyi emberei között.

Sajnos, amit valahogy még csak meg lehet csinálni a filmen /csodálom, hogy miért nem készült még a mai napig sem ilyen film!/ azt én a szinház falai között próbáltam megcsinálni, semmibe véve a szinház képzeletszeiü sajátosságát.

Ráadásul igyekeztem elkerülni azokat a "képzeletszerüségeket", amelyeket a formalista színház és általában a formalista kultúra teremtett, Lenin szavaival élve /felszólalása 1919 májusában az iskolán kivüli oktatás első országos értekezletén/ "a legképtelenebb kiforgatás" -t, az "egyéni kitalálások"-at és a "valami természetfeletti és képtelen" dolgokat.

A párt állhatatos küzdelmet folytatott az ilyesfajta "kísérletezés" ellen.

Ez a kisérletezés rendkivül ellenszenves volt számomra is és én a művészetben azéletigazság o t kerestem, de ... az ellenkező végletbe estem. S kizárólag azért, mert semmibe vettem a képzeletszeriiséget, mint a szinház sajátosságát.

Nem mindig harcoltam okosan és ügyesen a formalista "kisérletezések" ellen, nem mindig tudtam mit lehetne szembehelyezni ezzel, de mindig gyűlöltem és mindig ellenszenves volt számomra "Gogol kerékpáron" /a "fekszistáknál"/ és a cirkuszi kötéltánc Osztrovszkij darabjaiban a Proletkultosoknál és a zöld paróka az Erdőben és sok ha-