Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Mindezt a színészeknek nemcsak a nézők föle, hanem szeme számára is el kellett mondaniuk. A nézőnek élénken el kellett képzelnie mindazt, amit Spanyolország mondott. Nem egyszer dúlta fel az ellenség. A városok nem tudtak egymásról: testvér gyűlölte testvérét. Hispániába betörtek a rómaiak barbár hadai.Egyedül Numancia védelmezte függetlenségét és szabadságát. A rómaiak nemcsak fegyvereket használtak Numancia falainál, de árkokat is ástak és fedezékeket építettek az erődítmény körül. Egyetlen ut vezetett Numanciához a Duero Folyón keresztül. Mig a folyót nem hidalta át az ellenség és nem állított gátat útjába, addig az erődítmény védekezni tud...

S ha a nagy Talma arról beszél, hogy a színésznek látnia kell mindent,amiről monológjaiban beszél, úgy a népi játékokon ez a csodálatos alkotó "kötelesség" a színházakban a nézőkre is hárul. A nézőnek képzelőereje segítségével szintén látnia kellett mindent, amit a színész szájából hallott. S a néző elképzelte. Hevesen. Igazan. Realista módon!

Ez a néző és a szinész közös alkotása. A néző részvétele az előadásban.

Ez megint csak a népi játékok, s a realizmust teremtő népi szinház képzeletszerüségének hagyománya. S bizonyos: nem valamiféle absztrakt látomás, hanem teljesen realista.

Számomra ezek a gondolatok nem jelentenek kirándulást a múltba, kizárólag a múlt kedvéért. Ezek a gondolatok segítenek nekem abban, hogy meglássam a jövendő színházát. Olyan előadásokat látok, amelyeknek köznapi keretei nem semmisültek meg, hanem rendkívüli módon kiszélesedtek és beengedtek "az előadás területére" sok olyan tényezőt, amely képes alkotó módon gazdagítani a népi játékok, a népi szinház hagyományait. Mindez hihetetlen módon szélesíti a jelenlegi és a jövendőbeli szinház lehetőségeinek körét, s ezeket a lehetőségeket állandóan kutatni és kutatni kell- 82 -