Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
dezők kevéssé tanulmányozzák és használják fel a realista képzeletszerüség olyan mesterének tapasztalatait, hagyományait és Örökségét, mint Vlagyimir Ivanovics! Telnek az évek,s egyes drámairók a Narrátort átváltoztatják a szerző emberévé. Tulajdonképpen ez ugyanaz a Narrátor, csak feladata kiszélesedett, hol a múltra emlékezik, hol napjainkban él, hol a nézőkhöz beszél, hol a szereplőkhöz, hol pedig "hangosan" gondolkodik. Ezek a sajátos, jellegzetes, igen emberi gondolkodó személyek, akiket bátran belehelyeztek a darabokba, nagy lehetőségeket tártak fel a drámairók előtt; hogyan használják ezeket az uj szereplőket arra, hogy a cselekményt elleneselekménnyé fejlesszék, feltárják vagy félig elleplezzék a drámairó gondolatát, túllépjenek az eseményeken, tanácsot adjanak a nézőnek, mintegy "kivülről" birálják a szereplők magatartását és aktivan belekapcsolódjanak az eseményekbe. Alekszej Arbuzov Messzi ut cimü darabjában, amelyet Jelena Zotova rendezett a Majakovszkij Szihházban, ilyen szereplő Anton. Ő a főszereplő, s mint ilyen nemcsak "hivatásánál fogva" cselekszik,hanem mesél is a nézőnek a múltról, közli gondolatait a jelenről, mintegy "kinyilatkozik", sok esetben a legbensőbb gondolatokról, s szinte áthelyezi jelenlegi életét abba a“korba, amikor először indult útjára a Moszkvai Metro. S újból visszatér a jelenbe, újból él a tegnapban,s újból a mában,hogy beszélhessen elvtársairól, a komszomolistákról, a munkáról, a Metro építéséről, a szerelemről, a barátságról, az örömökről és a bánatról. Jevgenyij Szamoljov olyan egyszerűen, olyan emberien, oly melegséggel folytatja "beszélgetéseit" a nézőkkel, bogy megsemmisít minden látható és láthatatlan falat, amely elválasztja a nézőket a cselekménytől, a színpadtól, s ami a- 67 -