Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
mint Majakovszkij Buffo Misztériuma, de távolról sem igaz, hogy az élet minden jelenségét legjobban egy mereven és szigorúan realista lélektani dráma formájában lehet bemutatni. De nem szabad megfeledkeznünk arról,hogy miként csillagok milliárdja van az égen, ugyanúgy törvényes helye van a művészetben a művészi megoldások milliárdjainak is. Sőt, az is lehet, hogy a művészet ege nagyobb annál az égnél, amely fejünk felett kitárul. ... Oh, milyen bátor, erős, semmiféle akadálytól meg nem rettenő, s a művészetben /s nemcsak a művészetben/ mindig harcra kész drámairó és színházi alkotó volt Vszevolod Visnyevszkij! Hiszen ma már számunkra megszokottá vált Narrátorai az Első lovashadseregben és az Oprimista tragédiában, Hírnöke a Végső Harcban és a Leningrád falainálban - hatalmas művészeti újítások voltak! Nem tréfadolog, hogy valaki ne féljen olyan nyilvánvaló képzeletszerüségtől,mint két halott balti flottai matróz megjelenése az Optimista tragédiában a színpadon, akik úgy beszélgetnek a nézővel, ahogyan élő az elevennel, s megosztják vele ami lelkűkben rejlik, legféltettebb gondolataikat, s szokatlan dialógusokat folytatnak. íme az első. "Első /a tragédia előadására érkezőket vizsgálgatva/: Kik ezek? Második: A közönség. Az Utódaink. A jövendőnk. Emlékszel rá, mennyire vágyódtunk utánuk a hajón? Első: Milyen érdekes volna a jövendőt látni. A megvalósulást. Másfélezren vannak és bennünket figyelnek... Még nem láttak tengerészt! Második: Hallgatnak. Eljöttek megnézni a hőstetteinket, a hősöket. Első: Akkor sokkal egyszerűbb volna, ha egymást néznék.- 65 -