Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
Mede áj a vagy Shakespeare Othellőja vagy Puskin Borisz Godunov ja vagy Gribojedov Az ész bajjal jár-ja vagy Lermontov Álarcosbálja vagy a Bulyba Tárász színpadi változata hogyan és mit tudnánk bemutatni a színházban, ha az egyes emberi jellemek felfokozott belső ritmusa esetén nem fordulnánk a szinház képzeletszerü természetének ugyancsak ilyen éles és erős formáihoz és eszközeihez?! Újjá kell teremteni és újból fel kell fedezni az uj k é pzeletszerúség uj elemeit, azét a képzeletszerüségét, amelyről, ismétlem, nem kellene külön beszélnünk, ha jelenléte mindig és mindenben természetes lenne a színházi realizmusról szólva, mint ennek feltétlen alkotó és szerves eleme. Sok uj és bátor kutatásra van itt szükség. Nem egyszerű mechanikus ismétlésre. Nem kopirozásra. Az epigonizmus a művészet halála. Bármilyen ragyogó és ihletett lehet egyes esetekben a régi görögök követése, aligha volna helyes azon az utón haladni, amelyen haladtak Szofoklész nyomdokaiban Racine, Gorneille, Voltaire, Schiller /gondoljunk csak a Messinai menyasszonyra, amelyet Sofoklész Oedipus királyának mintájára alkotott néhány motívummal Euripidész Főnieiaiakjából/ a francia Leconte de Lisle, az osztrák Hoffmannstahl és még sokan mások? vagy Euripidészt "a színpad filozófusát" követve sok mindent másolt mechanikusan Racine /Phaedra,Andromache, Iphigenia/, ugyancsak Voltaire /Merope/, sokban lemondott egyéniségéről Goethe, amikor átdolgozta az Iphigeniát, Schiller, aki felhasználta a Föníciaiakat; vonzotta Euripidészt,mint ismeretes Thiecket és Byront,Shelleyt és Tennysont, Grillparzert, Legouvet-t, De la Viguyt, Lecoute de Lislet, Catulle Mendést, Hofmanstnalt és még sok mást; igen sok - figyeljék csak meg mennyire sok! - drámairó és költő követte Aiszküloszt a művészi alakok nagyságának kutatásában: Calderon,- 60 -