Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

dinandovok, Forregerek, Osztrovszkij alakjainak kötéltánca a Broletkultban, a zöld parókák, amilyeneket Meierhold alkalmazott az Erdő előadásában vagy a konstruktivista bútorok,ugyancsak Meierholdnál, a Tarelkin halála ■ előadásában Formalista megoldású előadásokat vagy egyes jeleneteket - ráadásul nagy színdaraboknál - ma már nemigen találunk Visszaesések természetesen előfordulhatnak. De az olyan rendezői megoldásokat,hogy például az egyik színházban egy fiatal rendező a nagyobb szociális meggyőzés kedvéért Katyerinát valódi ketrecbe ültette - az ilyesmit inkább a "vulgáris szociológizmus" példájának lehet tekinteni, semmit formalizmusnak. Vagy mind a kettőnek.

Egyes,túlságosan nekilelkesedett kritikusok többnyire olyasmit neveznek "formalizmusnak", aminek semmi köze ehhez, s kizárólag egyik-másik rendező vagy díszlettervező nagyszerű alkotó képzelőerejét és ötletességét bizonyltja. Példa erres a lovasjelenet kritikája a Makrancos hölgyből Popov rendezésében,ugyancsak Popov "trojkájának" kritikája a Revizorból, stb.

Jelenleg a formalizmusnál sokkal jobban elterjedtek színházainkban a köznapi, "földhözragadt" realizmus különféle változatai.

Ennek a betegségnek természetszerű velejárója, hogy gyengül az előadások általános tónusa /ha csak ezekről beszélünk/, csökken az események szerepe a darabban, rendkívül köznapiakká válnak az alakok, az igazságot részigazság váltja fel és vele jár még egy sereg ismertetőjel, s ezek nem kevésbé veszélyeztetik a színházat, amelyet már úgyis megfertőzött a naturalizmus baktériuma.

Ilyen esetekben jelentkezik olyasmi is, hogy a forma nem felel meg a darab tartalmának, megbomlik a tartalom és a forma egysége, s igy a tartalom meg a forma úgy elszürkül,akár az egyhangú őszi eső. A tartalomnak már nincs meg a kellő döntő jelentősége, mert a köznapi ralizmus, a "földhözragadt realizmus", s édesbátyja,a naturalizmus le- 33 -