Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

mindig nyitvahagyja félig az ajtót: repülj, néző képzelőereje , itt az ut, szabad vagy! Nem arra van szükség, hogy tagadjunk minden képzeletszerüséget, csak az o - lyan képzeletszerüséget, amely a szinész formális játékához vezet, s amely eltávolit a "szenvedélyek igazságától" és az "érzelmek valószerüségétő 1."

Nézzük csak meg a naturalista szülészeket, nézzük csak meg, hogyan esznek, isznak, hogyan szerelmesek, hogyan haragusznak, simák, nevetnek - náluk minden izzadságszagú, nem esztétikus, durva, ellenszenves. És ezzel vége is a színház ötleteinek, bezárni minden zár a képzelőerő körül, a sarokban felejtődik az ötletesség, guzsbakötik a néző alkotóerejét, noha tapasztalt, gyakorlott és ismert szinész áll előttünk.

És ellenkezőleg: A látszólag olyan dolgok, amelyek rémesek,amelyekre az életben képtelenség ránézni is, olyanná válhatnak a szinész alkotásában, hogy egyszerűen "élvezet'* nézni azokat.

A Kabuki Szinház moszkvai vendégszereplése alkalmából a nagyszerű japán szinész, Itlkava Szadandzi, valamilyen magasrangu tisztviselőt alakított, akit szerencsétlenség ér, s elhatározza, hogy véget vet életének. Ott ül a színpad közepén egy kis szőnyegen, keresztbe rakott lábakkal, s monológot mond. Kezében éles kés van, amelynek nyelét kendőbe csavarta, s csak annyit hagyott szabadon a kés pengéjéből, hogy harakirit követhessen el.

Szadandzi gyors mozdulattal hasába döfte a kés hegyét /természetesen "úgy csinálta mintha" döfte volna/, azután néhány mondatot mondot a monológból és gyors mozdulattal felrántotta a kést gyomra közepéig. Szünet. Újból elvégezte ugyanazt a mozdulatot, a kést a másik oldal felé huzva. Szünet. Újból. Szünet. Mégegyszer. Szünet...- 100 -