Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés - Korszerű színház 6-7. (Budapest, 1960)

I. Első ismerkedés a szereppel

bát a színházból, egyben távozott az előadóművész is. Mindaz pedig, ami gyenge, rossz volt az Írói munkában, ott maradt a színházhoz benyújtott kéziratban. Hogyan függetlenítsük magunkat a tehetség hatása alól, s hogyan béküljünk meg a kiábrándító rosszal? Jelen esetben a színdarab javára alakult ki előítélet, mégis harcolni kell ellene, mert a színész képtelen eljátszani a színpadon a felolvasáskor megszeretett színdarabot.

Ez utóbbi esetben az előítélet annál hatalmasabb és ellenállhatatlanabb, mert az Író vagy a felolvasásra felkészült szinész a szinészhallgatóság előtt "teljes fegyverzetben", felkészülten lép fel. Ez esetben az Író vagy a tehetséges felolvasó hatalmi szóval diktálja a hallgatóknak elkövetkezendő színpadi alkotásuk témáját.

Nincs semmi csodálatos benne, hogy a szinész, aki először hallja a müvet,minden kontroll megszüntetésével teljesen átadja magát az uj benyomásoknak még akkor is, ha azok helytelenek, mivel az Írónak vagy a felkészült felolvasónak a felolvasás elején óriási hatalma van a mit sem sejtő hallgatóság felett.

Már csak ezért is legyünk óvatosak, hogy ne alakítsunk ki uj előítéleteket,mert aztán nagyon nehéz ellenük harcolni.

Az a leghelyesebb, ha a színdarabot először egyszerűen, a lényeg,' a belső fejlődés fő vonalának és a mü irodalmi értékeinek alapos ismeretében olvassuk fel. A felolvasónak rá kell mutatnia arra a pontra,ahonnan az iró kiindult, azokra a gondolatokra, érzelmekre, élményekre, amelyek az iró kezébe adták a tollat. Pontos, hogy a felolvasó feltárja a színészek előtt az iró törekvésének alapvető ronalát, az emberi lélek fejlődésének fő vonalát, a szerep és az egész darab életszerűségét. Segíteni kell a színészt, hogy rögtön meglelje szerepében önmagának egy kicsi darabját. Ha a színészt erre meg tudjuk tanítani, ez annyit jelent, hogy megtanítjuk művészetünkre.- 13 -