Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

Etűdök színészek számára

csalogatnia belőle tudását azzal, hogy ismerve őt, érdeklő­dést mutat. Az is lehet, hogy egyikük sem tudja megtartóz­tatni magát; az egyik a kérdezéstől, a másik a válaszolás­tól; ez a testvériség érdekes lenne, mert egyszer még ke­gyetlen módon meg fogják zavarni. A föld forgásánek demons­trációját persze sietősen kell elmondanod, hiszen nem fi­zetnek érte, mert most fellép az idegen, jómódú tanítvány és a tudós idejének aranyban adja meg az értékét. Érdeklő­dést nem mutat, de ki kell szolgálni, hiszen Galilei va­gyontalan, és igy megáll a jómódú és az értelmes tanítvány között és sóhajtva választ.Az újnak nem sokat tud tanítani, igy hát hagyja, hogy az tanítsa őt; értesül a Hollandiában feltalált teleszkópról:« maga módján értékesíti reggeli mun­kásságának megzavarását. Jön az egyetem rektora.Galilei fi­zetésemelést kérő beadványát elutasították, az egyetem nem szívesen fizet fizikai teóriákért annyit, mint amennyit a teológiaiakért fizet, és a tudóstól,aki végül is a kutatás­nak egy alacsonyra értékelt síkján mozog, napi hasznosságu dolgokat kiván. Azon a módon, ahogy értekezését felkínálja, észrevehetőd, hogy hozzá van szokva a vissza- és rendreuta­sításokhoz. A kurátor figyelmezteti, hogy a köztársaság le­hetővé teszi a kutatás szabadságát, ha rosszul fizeti is; ő azt feleli,hogy nem sokat tud kezdeni ezzel a szabadsággal, ha nincs meg az a szabadideje, amit ^ jó fizetés szerez.Jól teszed, ha ezt a türelmetlenségét nem találod túlságosan parancsolónak, különben szegénysége szenved csorbát. Rövi­desen ugyanis olyan gondolatok között látod, amelyek némi magyarázatra szorulnak: a tudományos igazságok korszakának hirdetője azt mérlegeli, hogy préselhet ki csalárd utón pénzt a köztársaságból, azzal, hogy a teleszkópot saját ta­lálmányaként ajánlja fel neki. Csodálkozva tapasztalhatod, hogy mindössze néhány scudót lát az.uj találmányban,amelyet csak azért vizsgál meg, hogy kisajátítsa. De ha továbbmégy, a második jelenetre, akkor rájössz,- hogy miközben a talál­mányt egy hazugságokkal teli és megalázó beszéd kíséretében- 64 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom