Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
célja. Becsületesen álltam szemben a konvencionális realizmussal, megkiaéreltem, hogy különböző formák alkalmazásával kitágítsam, hogy közvetlenebb hangon szólhassak,tömörebben és őszintébben beszélhessek arról, ami az élet látható homlokzata mögött rejtőzik. A kritikusok egyrésze több dicséretben részesített, mint amennyire iró józan mértékkel számíthat - de mások olyan kemény hangon Ítéltek el, amely már-már elviselhetetlen volt. De hát bizonyos eredmények megaaradnak akkor is, amikor a salak a felszínre kerül és szétporlik. Régibb és újabb elhatározásokból, amelyekre hiába bocsájtunk akár lángoló hevet, akár olyan viharzó hullámokat, amelyek már-már elsöpréssel fenyegetik, mégis csak meg-megőrzünk egyet-s-mást s köztük olyanokat is, amelyek lehiggadtak, megtisztultak. Egy színmű, gondolom, hat a józan emberekre. Jól tudom, mit jelent, ha kudarcot vallók náluk, mégha igazságtalanul is, mégis úgy hiszem, hogy az egyetlen próba, amelynek izgalmát és veszélyét érdemes megkockáztatni, amely a legszélesebb skálájú és a legmagasabb rendű: a nép Ítélete. A nép veleszületett hagyományőrzése vet és kell is hogy vessen határt a kísérletezések túlzásainak, a bizarr elemek tultengésének éppen úgy, ahogy viszont a drámának legfőbb célja, hogy áttörjön a szokásos korlátozottságok határain és a divatjamúlt, banális formákon. Bármilyen módon oldják is meg, egy szinmü legelsőbbrendü feladata, hogy felébressze a közönség szenvedélyeit úgy, hogy a szenvedélyek hullámain uj kapcsolatok támadjanak ember és ember között, valamint az emberek és az Ember között. A dráma rokonságban van az emberi szellem más olyan alkotásaival, amelyeknek az a célja, hogy még több tudást szerezzünk és ne pazaroljuk «1 érzelmeinket. Az eredeti, uj formának egyetlen igazolása az az uj és magasabbrendü tudatosság, amelyet felébreszt és amelyet lstápol, az okozatiság tudata, mely ismert, de ezideig megmagyarázhatatlan hatóerők fényében keletkezik. Nemcsak a dráma, hanem a szociológia a lélektan, a pszichiátria és a vallás is szinte lenyűgöző bizonyító anyagot gyűjtött ö3sze az elmúlt fél évszázad alatt az emberről, akit úgy mutattak be, mint környezetének, illetve a család keretében kialakult lélektani erőknek passzív alanyát. Még ha csupán drama-66