Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
san szinte már vallásos visszhangot váltott ki. Megdöbbentett, hogy egy olyan gyakorlati és jelentéktelen probléma, amelyet olyan nyilvánvalóan nevets-'ges emberek vetettek fel és propagálnak, megbéníthassa magát a gondolkodást, sőt, ami még rosszabb, olyan hullámokat verjen, amelyek "misztikus" érzések meggyőző felhőit hozták létre az emberekben. Mintha az egész ország újjászületett volna, még az emlékét is elfeledve a legelemibb jóérzésnek, amiről senki sem hitte volna, hogy valaha is megváltozhatnék vagy éppen feledésbe merüljön. Meglepetéssel láttam, hogy olyanok, akiket hosszú évek óta jól ismertem, fejbiccentée nélkül haladnak el előttem és csodálkozásomat annak a nyilvánvaló felismerése okozta, hogy ezek között az emberek között céltudatosan terjesztették a félelmet, megfontoltan mélyítették el a rettegést és hogy azok semmi mást nem értettek az egészből, csak a terrort. Csodálatosnak tűnt előttem, hogy az ilyen belső, szubjektív érzelmet olyan céltudatosan lehet kívülről felidézni és táplálni. Ez volt a forrása a "Salemi boszorkányok" minden szavának. Gondolkoztam rajta, hogy ez a félelem tulajdonképpen mire is támaszkodik. Vajon az önfentartás ösztönére, amely arra kényszerit, hogy megalkudjunk a körülményekkel, vagy arra az aggodalomra, hogy a társadalom száműzhet, "kizárhat" - hiszen számosán voltak olyanok, akiknek csak a legcsekélyebb kapcsolata volt a baloldallal és mégis éppen úgy meg voltak rettenve, mint azok, akik ahhoz közelebb álltak. Tudok valakiről, akit megidéztek egy fióküzletes vállalat igazgatósági irodájába és amikor ott elmondta, hogy semmiféle baloldali kapcsolata sem volt, - annak ellenére, hogy éppen emiatt sokan támadták, amit bizonyítani is tudott, - azt a választ kapta, hogy éppen ez a bai: "nem kaphatnak tőle semmit!" - mondták, amin azt értették, hogy semmiféle vallomást sem érdemes belőle kicsikarni. Hanem azért mégis kidobták az állásából és több, mint egy esztendeig nem tudta kiheverni a félelmét, amely miatt még az otthonából is menekülni akart. Egy idő után láttam, hogy úgy mint más, társadalmi megalkuvások, ez is annak a bűntudatnak a következménye, amelyet az ember a társadalomhoz való alkalmazkodással akar elleplezni. A történelemnek ebben a pillanatában általában azt is bűnnek te- 50
