Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
olyan nehéz jól megeleveníteni, mondhatni ugyanabban a szokásos formájában élte túl a hosszú századokat, mint amelyben születésekor jelent meg. Különösen meglepő ez manapság, amikor a színháznak - szinte egymagában minden művészet között!- sikerült fenntartania magát a kornak mindent felfaló elgépiesedésével azemben ia és sokhelyütt, megfelelő körülmények között a színház nemcsak fennmaradt, hanem továbbfe lődik és egyre nő. Történelmének hoszszu és nem egyszer megszakított fonalát követve tudomásul kell venni, hogy a dráma és előadása mélységes társadalmi szükségleteknek pontosan meghatározott kifejezését mutatja be; olyan szükségletekét, amelyek a társadalom alakulásának minden változatában, a történelemnek minden korszakában változatlanok maradtak. Beszélhetünk Ilyenformán a dráma formai alapjairól is, ha számba vesszük, hogy fontosabb megjelenitési eszközei eohaeam változnak, mert nem létezhet dráma mimikri, konfliktus, mese vagy beszéd nélkül. Én a szinmüirást és a szorosabb értelemben vett drámát organikusan fogom fel és hogy ezt egyszeriben világosan szembetűnővé tegyem, szükség van rá, hogy a drámát elválasszuk attól, amit manapság irodalomnak tekintünk. Nem szabad a drámát elsőbben és főképpen irodalmi szempontból szemügyre venni csupán azért, mert szavakat, szóritmusokat éa költői képeket használ. Igaz, hogy valószinüleg ezek a drámának legemlékezetesebb részei, de nem nélkülözhetetlen feltételei. Nem fogadható el megmásíthatatlan törvénynek az az Arisztotelész óta fennmaradt szabály sem, hogy a darabnak tartalmában caakugy, mint előadásában drámainak kell lennie és nem elbeszélőnek. A görögök zsölyéje keményebb volt, mint az amerikai nézőé, de még ennek is szüksége van a pihenőre néhány óráig tartó drámai előadás után. Az Ulőhelyzetben való figyelésnek fiziológiai határai olyan esztétikai elvekben kifejezett, egymásból folyó törvényeket szabtak ennek a művészetnek, amilyeneket az Írás művészetének egyetlen más ága sem követel. Ámde nem az a célom, hogy itt a drámai formán vagy a szinmüirás technikáján élveboncolást hajtsak végre. Csupán fel akarom használni ezt a ritka alkalmat - darabjaim gyűjteményes kiadását -, hogy elmondjam a magara véleményét a magam törekvéseiről. Nem asért, hogy bíráljam azt, amit fontoskodva "korunk drámai problémájának" neveznek, hanem csupán azért, hogy hétköznapi- 4 '
