Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

V.

"Bgy darabot nem lehet egy politikai filozófiával közös nevezőre hozni, legalábbis nem úgy, mint ahogy egy kisebb számot egyszerű szorzás utján egy nagyobb számmal egyenlővé tehetünk. Hem hiszek benne, hogy egy művészi alkotást segítene, inkább gyengíti, ha mindenáron egy politikai programhoz köti magát - legyen az bár a szerző sajátja-, s erre nincsen más okom, mint, hogy nincsen olyan politikai program - mint ahogyan a tragédiának sincs olyan elmélete -, mely magába tudná foglalni a való élet bonyolultságát. Kétségtelen, hogy a szerző politikai felfogása művészete eredőinek egyik, méghozzá fontos eleme, de ha művészit alkotott, akkor a fogalom meghatározása miatt is inkább megfigyelései felé kell hajolnia és nem véleményei vagy akár reményei felé. Ha olyan darabokat részesítettem előnyben, amelyek nemcsak a pszichológiában, hanem a társadalomban is keresnek okozati elemeket, hihetek a művészet autonómiájában is, és azért hiszek benne, mert az "Édes fiaim"-mal és "Az ügynök halálá"-val kapcsolatos tapasztalataim kényszerítik rám ezt a hitet. Ha az előbbi mű marxista, úgy az furcsa marxizmus volt. Joe Kellert azért vádolja be a fia, mert gazdasági pozícióját akarattal etika-ellenesen használta ki; és ez -tmint ahogy az oroszok mondták, amikor a darabot levették színházaik müsorárólazt a feltételezést árulja el, hogy a kapitalista magatartás általában etikus vagy legalábbis az lehet, s ez olyan feltételezés, amelyet egyetlen marxista sem fogadhat el. Chris sem szándékozik feloszlatni az üzletet, amely részben a katonák vére árán jött létre; 5 vezeti majd ezután, de tiezta eszközökkel.

44 -