Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

legöntudatosabbnak ia, hiszen éppen ezek a korlátok alakítják ki a Jellemet, ezek teszik teljessé a tragédiát nemcsak teljes­sé, hanem egyáltalán lehetségessé! Teljes öntudatosság csak olyan darabokban lehetséges, amelyekben felsőbb erők szerepel­nek - mint, teszem Prometheus-, de nem olyan színpadi műben, a­­mely egyszerű em.erekről szól. Úgy hiszem, a tragikum azon for­dul meg, van-e a hős magatartásában annyi öntudatosság, amely lehetővé teszi, hogy a hiányzó maradékot a közönség hozzáképzel­je? Ha például ödipusz Jobban tisztában lett volna önmagával és azokkal az erőkkel is, amelyek reá hatottak, valószínűleg azt mondta volna, hogy méltatlanul neheztelnek rá amiatt, mert any­jával hált, hiszen sem ő, sem más nem tudhatta, hogy az illető az anyja. Most már kétségkívül dönteni kell, hogy elválik tőle, gondoskodnia kell a gyermekekről is, keményen el kell határoznia magát, hogy legközelebbi feleségének családi körülményeit óva­tosan és erélyesen felderíti, mielőtt házasodik- és ezzel meg­foszt bennünket egy gyönyörű tragédiától ée egy közismert neuro­tikus állapot népszsrüvé vélt elnevezésétől. De hát ő csak egy bizonyos pontig volt tudatában a dolgoknak, csak addig a pontig, ahol a vétség kezdődik. Moet azután vigasztalhatatlan és klváj­­hatja a szemelt. Mi ebben a tragikus? Miért nem mondjuk erre a történetre, hogy nevetséges? Hogyan tartsunk tiszteletben egy embert, aki ilyen végzetes elhatározásokra juthat olyasvalami miatt, amin ő nem változtathatott, amit meg nem előzhetett? Er­re szerintem nem az a válasz, hogy mi tiszteletben tartjuk az embert, hanem az, hogy a Törvényt tartjuk tiszteletben, azt a Törvényt, amelyet akarva vagy nem akarva súlyosan megsértett - mert mi abban hiszünk, hogy a Törvény teszi emberré az embert. "Az ügynök halála" számos kritikusa azért tévedett, mert nem vette észre, hogy *illy Loman megsértette a törvényt, amelynek oltalma nélkül ő - és sokan mások - elviselhetetlennek és meg­­érthetetlennek tartják az életet; megsértette azt a törvényt, amely kimondja, hogy aki csődöt mond a társadalomban és az üz­leti életben, annak nincs többé joga az élethez. Eltérően a vér­fertőzést tiltó törvénytől, sem az állam, sem az egyház nem hir­deti a siker törvényét, de az mégis majdnem annyira hatalmában tartja az embereket. A félreértést csak fokozza, hogy bár tör­vény, semmiképpen sem rokonszenves törvény, bárha rabszolgamód­- 41 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom