Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
zem - lehetővé tette, hogy legalább kettőt azokból a darabokból, amelyek következtek, megírjak és azonkívül jó néhányat később. Aalt felismertem anélkül, hogy a részletekkel vesződtem volna, csupán az volt, hogy a szereplők közül kettő, akik a megelőző fogalmazásokban jó barátok voltak, tulajdonképpen testvérek és közös apjuk van.Ha tudtam volna akkor, amit ma már tudok, sok bosszúságtól és zűrzavartól menekedhettem volna meg. A darabot nem lehetett lerögzíteni,mert a látható mese alig érintette azt a titkos drámát amelyet a szerző szinte öntudatlanul próbált Imi. Ámde az apa-flu kapcsolatról Írva és arról, hogyan kutatja a flu a rokoni kapcsolatokat, valami olyan érzéB fogott el, amilyent sohasem éreztem ezelőtt: döbbenetes crescendoban remegtem, amelynek ereje szinte kitapintható volt. Ott és akkor alakult ki bennem az "Édes fiaim" súlyos problémája, amelyet majd csak három évvel később tudtam megoldani és ott sarjadtak ki "Az ügynök halála" gyökerei. Az "Édes fiaim" formája egy gondolat és többfajta olyan erő kifejezése, amelyek némelyikének voltam csak tudatában. Elsősorban racionálisan akartam Írni, úgy akartam Írni, hogy még egy Írástudatlan embernek is elmondhassam a történetemet és még a felismerés szikráját is a szemébe csalhassam. A vád, amit az előbbi darab ellen támasztottam, az volt, hogy egyszerű emberek számára semmit sem jelenthet. Mindig szerettem a csodákat, főképpen azt a csodát, hogy váltak a dolgok és az emberek azzá, amivé lettek és "Az ember, akinek mindenben szerencséje van"-ban meg akartam ragadni a csodát, a színpadra akartam kényszeríteni azzal, hogy megírom. De a csoda cserben hagyott és az egyetlen ut, amit választhattam, az volt, hogy keressem az okokat, a hatásokat, a nyers cselekményeket, a tényeket, az összefüggések mértani magyarázatát és tartózkodjam minden olyan kísérlettől, amelyben az eszme önmagát szólaltatja meg - hacsak a szó szoros értelmében nem kényszerül rá, hogy valamely szereplő szájában szólaljon meg - más szavakkal; hogy a valóságos és a lélektani konfliktus lassú és könyörtelen préseléséből úgy engedjem kil begni a csodát, mintha füst, géz vagy gőz lenne. Visszaír. i csodák nagy könyvéhez, a Karamazov testvérekhez és megtalál, azt, amit akkor fedeztem fel, mint a mü igazságát: hogy ha valaki annak színes, lélekzetet elfojtó, bámulatos lapjait olvassa,- 19 -