Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-27-képpen igyekezett titkolni meghatottságát, ahogyan beszélt, hallgatósága - köztük én la - szinte öntudatlanul áttelepedett a színpadra, leültünk a földre a körülfogtuk est a oaodálatos embert.

Gorkij beszélt, majd hirtelen elhallgatott, s rápillantott a lelkesen figyelő fiatal arcokra, amelyek szoros gyűrűben fogták körül. Az ifjúság tekintete ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazokkal az érzésekkel válaszolt. Bem előadás, nem beszéd zajlott itt, hanem valóságos "gyülekezeti szertartás". Addig soha nem tudtam, hogy az emberi szemekből... forróság áradhat! Igen, forróség áradt a Gorkijt hallgató komszomolistákból, égő szemükből, izgatott, felkavart lelkűkből. S mér megbocsássanak, de nekem mindjárt az Jutott eszembe: ha ez megvolna a művészetben! Ha a művészet is Így el tudná bűvölni nézőit és hallgatóit, igy fel tudná kavarni a lelkeket, ha ilyen lángot tudna varázsolni a szemekbe!

Micsoda hatalmas eszméket kell hordoznia ennek a művészetnek! Micsoda érzelmeket kell a művészetnek "átöntenie"önnön ihletett leikéből a hallgatóság leikébe!

3 ekkor vált előttem világossá, hogyan kell ehhez elhelyezni a nézőket, hogy azok ne csak "szemlélői" legyenek a színpadon zajló eseményeknek. Arra gondoltam, hogy színházaink jórésze... túlságosan színház, hogy milyen osodálatos lenne olyan mély, szivhezszóló, okos és lelkesítő darabot - olyat, mint Gorkij maga - találni, amelyet a nézők úgy körülfoghatnak, mint Gorkijt az ifjúság, amellyel tüzesen öszszeforrhatnak, amelytől nem választhatja el őket semmiféle rivalda, függöny, proszcénium és zenekari mélyedés! így kellene, ilyen feszültséggel telitett hallgatósággal, csillogó szempárak százaival egészen közelből, körös-körülfogva!

Miért alacsonyitja le önmagát oly sokszor a művészet azáltal, hogy teret enged csekély értelmű, kevés élettapasztalatot tükröző daraboknak? De ha már vannak okos darabok, mély gondolatokkal és érző szívvel megirt darabok,ak-