Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-18-és a sematikus realizmus, amelynek oly sok rombolás Írható rovására a művészetben, éppen ezek akadályozzák meg elsősorban, hogy az "egyestől" fölemelkedjünk a nagy művészi és filozófiai általánosig.

 szintézist mindazoknak az eredményeknek alkotó és ihletett továbbfejlesztésében kell keresni.anelyeket a szovjet művészek már elértek az úgynevezett "termelési téma" és az "erkölcsi köznapi" téma területén -se területek az életben lényegében elválaszthatatlanok. Vannak ilyen kísérletek, méghozzá kitűnő kísérletek. Nézzük csak például Nyikolaj Pagogyin Barátom és Életem dala c. darabjait. Ezekben jelentős művészi általánosítást találhatunk. Ezek a mi társadalmunkról szólnak. Ezek nagy "társadalmi" és "egyéni" témák. Vagy nézzük Leonov, Kornyejcsuk, Szelvinszkij, Rozov, Arbuzov, Stein, Szofronov, Virta, Stok és sok más szovjet drámaíró müveit.

A színháznak u j, "összefoglaló" drámairodalomra van szüksége, amely az elmúlt évek nagyszerű eredményeinek talaján jön létre. Ez a legfontosabb.

Ez az uj drámairodalom, amely a múlt óiiási tapasztalataiból indul ki - ez emeli majd a fejlődés magasabb fokára a rendezők, a színészek s a "művészeti segédeszközök" /építészek, díszletek, zene stb./ művészetét. Minden forrongó mozgásba jön. A színházművészet minden területét átjárta máris az alkotó útkeresés és kísérletezés láza. Mélyülnek a jellemek. Bonyolultabbá válik belső lelkiéletűk, s ez nem a dekadencia hamis "bonyolultsága" lesz, hanem olyan bonyolultság, amely a gazdag lelkivilágból ered. A haladó ember alakja Így közelebb kerül a nézőhöz, jobban érdekli a közönséget.

Ezt kell elősegítenie az egész színháznak,bár a főfeladat a színészekre hárul.

De a művészeti segédeszközöket - a nézőtér építészeti megoldását és a játéktér kialakítását is beleértve - szintén mozgósítani kell olyan feltételek megteremtésére, amelyekben a néző legjobban hisz benne, hogy nem egyszerű