Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-likőr a színészektől való "elkülönülés" a velük való "egyesu lésnél".

Érthető, hogy ilyen műsorterv mellett egyáltalán ne^ fejlődhetett ki az a gondolat, hogy a múlt századokban a tereken és vásárokon megtartott népi játékok, különféle színpadi misztériumok, az orosz vásárok é3 az olasz "triumpho"-V és "carrus-navalisok" stb. stb. népi színházi hagyományai! felhasználják és továbbfejlesszék.

Csak az Októberi Forradalom, s a nyomában kialakult nagy feladatok - a művészet uj, igazi újjászületése, a múlt legjobb és leggazdagabb hagyományainak kritikus kiválogatása és elsajátítása alapján, amely hagyományok jogos örököse a nép; - csak e forradalom hatalmas páthosza, amelynek kifejezéséhez, s e művészi kifejezés lelkes befogadásához uj művészeti méretekre és formákra, s tömeges nézőközönségre volt szükség - csak ez a kor volt képes olyan teljesen uj színpadi müveket létrehozni, amelyek eszmeileg és külsőleg,formailag és technikailag is a lehető legközelebb állanak a nézőközönséghez .

Emlékezzünk csak, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom első éveiben, amikor Oroszországban milliós néptömegek kezdtek érdeklődni az élet, s a művészet iránt, hogy ezekben az években mennyire elterjedtek /a megszokott zárt helyiségben tartott színházi előadások mellett/ az úgynevezett "tömegjátékok", amelyeket többnyire a szabad ég alatt tartottak "dobozszinpad", s a zárt színházaknál megszokott nézőtér nélkül.

Leningrádban a Téli Falota előtt vagy a Tőzsdénél vagy más városokban terek közepén felállított nagyméretű, de egyszerű deszkaemelvényeken, speciális színpadi dobogókon vagy természetes szintereken uj műfaj jelentkezett, amely semmiben sem hasonlitott az intim-intérieur műfajhoz.Ez a műfaj elsősorban a hazafias, forradalmi hősiességet mutatta be. Olyan jelenség volt ez, amely forradalmi témát akart kifejezni, a néptömegek hősi forradalmi lelkesedésének témáját. Ez