Plenzdorf, Ulrich: Legenda a végtelen boldogságról. Játék a hasonló című regény nyomán - Drámák baráti országokból 15. (Budapest, 1985)
/PAUL/ lehetőleg hangosan. Mert ki fizetné a költségeket? Felnőtt embereknek számolniuk kell azzal, hogy érzelmeik megváltozhatnak. Az intézmények előtt meg lehet világítani, hogy ez az intimszférához tartozik. Maradnak a gyerekek, az én esetemben a kisfiú. De először is, úgy lehet megoldani, ha az ember nem engedi, hogy a gyerekek az ilyen eseteknél túsz gyanánt szolgáljanak; másodszor pedig ki mondta, hogy a gyerekekkel tizenhat éves korukig egy abszolút harmonikus világot kell etetni, hogy aztán kiszolgáltassuk őket a legnagyobb fokú diszharmóniának? X /Paula az ágyában fekszik. A gyerekek jönnek, föl aker.ják ébreszteni./ KISLÁNY Mama, az állatkertbe akartunk menni. FIÚ Megígérted. PAULA Nem tudtok egyszer békén hagyni? Hiszen látjátok: nincs időm. vagy beteg vagyok. Talán nagyon beteg. De ti csak saját magatokra gondoltok. Mindig csak ti! Tudjátok mit, menjetek mozibal ÉN Stramm fiú volt, pufók és vidám. Szörnyűség! De a testén semmi sem látszott. 37