Plenzdorf, Ulrich: Legenda a végtelen boldogságról. Játék a hasonló című regény nyomán - Drámák baráti országokból 15. (Budapest, 1985)

legközelebbi emberhez épp a legmegfelelőbb távolságba ér, s a megfelelő pillanatban foglal helyet a megfelelő széken, s előtte

a megfelelő helyen a legmegfelelőbb szinü virágok állnak. Az ember olykor valóban elégedett. Néha szinte művésznek érezte

magát. Minden hiba komoly bajokat okozhat. Próba pedig nincsen. Mindig premier van.

S jókora időbe telik, mig az ember rájön,

hogy a kockázat tulajdonképp csak fele akkor, mint képzelte. Mert bármily hatalmasok is a reprezentativ személyiségek,

meglepően engedelmesek lesznek, ha meglátnak egy ilyen figurát, mint én, fekete öltönyben, kitüntetések és érdemrendek nélkül. Olyanok, mint a birkák, legalábbis a legtöbbje. A személyes kérdések a legkényesebbek; igazi inyencfalatok. Ki az a

személy, akit semmiképp nem szabad figyelmen kivül hagyni, kikre kell odafigyelni. Kit hivjunk meg köritésnek? Művészeket?

Ha igen, kiket? Nagy neveket, akik benn vannak a tojásban, vagy névteleneket, akik szintén benn vannak a tojásban? Egy valami minden esetben beválik: szinésznőket kell hivni. Az ember telefonál, küldjétek ne/PAUV tárul fel a megfelelő ember előtt, aki a

34