Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/CHARLOTTE/ rólam.

MUNDT: Charlotte, akkor vegyíink búcsút egymástól.

CHARLOTTE: Oh nem, azt soha!

MUNDT: Látnia kell, hogy méltó vagyok magához. Ha csak

annyit megenged, hogy mint távoli védelmezője és önf eáldozó segítője lelki körében maradhassak, óh, akkor... Holnaputánra egy kis szilveszteri ünnepséget!, készítettem elő, derűs, szerény estét, hazafias dalokkal, szabadságdalokkal, kellemes puncsfőzéstt hűséges dalostársak körében. De igy most már nem számíthatok többé magára?

CHARLOTTE: Ott leszek.

MUNDT: Magáé a legnemesebb szív, Charlotte.

CHARLOTTE: Viszontlátásra, Theodor. Mindenképpen a viszontlátásra.

MUNDT: A koncert most már nyilván a vége felé közeledik.

Nem maradhatnék itt egyszerűen, amig Stieglitz hazaér?

CHARLOTTE: Ez cseppet sem volna illendő. Jöjjön vissza, ha

a férjem már itthon lesz. Talán ma még nagyobbszüksége lesz magára, mint egyébként.

MUNDT: Boldoggá tesz. Ha tán túl merész lettem volna...

/El./

CHARLOTTE: Hogy mi mindent képes egy férfi nem meghallani!

/Mundt távolodó lépteire figyel, amig azok elhalkulnak. /Nem, elhatározásom visszavonhatatlan, a tett bensőm legmélyéből fakad. Már lánykoromban, már haj adónként egy hallatlan, iszonyatos tettről álmodtam. Mindig is azt képzeltem el, hogy hős vagyok - de nem férfi módra. Nos, példátlan tettért példátlan árat is kell fizetni. /Megragadja a tőrt. Átolvassa a levelet. Leteszi a tőrt, és még egy utóiratot függeszt a levélhez./ Ne mutatkozz gyengének, légy nyugodt, erős és nagy! /újra felveszi a tőrt, s megszólal/ Stieglitz, Stieglitz, téged a saját véremmel Írlak meg.

29