Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/MUNDT/ dicséri mindenki, mint a legbájosabb munkákat ezen a világon.

CHARLOTTE: De nekem nem az a célom, hogy bájos legyek. A nőknek se képzettségük, se természettől való adottságuk a tanulmányokhoz és költeményekhez, és a dicséreteket, melyeket ezekért kapnak, joggal értelmezik udvariassági bókoknak.

MUNDT: jól tudja, Charlotte, hogy ez ellen az előítélet

ellen én a leghatározottabban harcolok. A nők emancipációja...

CHARLOTTE: Theodor Mundt, ezt az ostoba szót használja csak

inkább az Írásaiban. A nő sokkal többre hivatott, mint csupán az emancipációra.

MUNDT: Hát mi a célja?

CHARLOTTE: Miiremeket alkotni.

MUNDT: Nos, tehát mégis egy műremek.

CHARLOTTE: Theodor, maga túl gyorsan hiszi azt, hogy megértett.

MUNDT: Akkor hát mit ért miiremeken?

CHARLOTTE: Amit Stieglitz ir, az megannyi műremek?

MUNDT: Még Goethe is megdicsérte őket.

CHARLOTTE: Az én műremekem Stieglitz. - A férfiak dolga az,

hogy költeményeket alkossanak, a nőké pedig, hogy költőt teremtsenek. Stieglitznek nagy, csodálatos tehetsége van, gondolom, ezzel maga is egyetért?

MUNDT: Hát tehetségben kevésbé fogyatékos, az bizonyos.

CHARLOTTE: Az én hivatásom az, hogy belőle nagy, csodálatos

költőt alkossak. Ezen a műremeken dolgoztam házasságom hat éve alatt. Hiszi-e azt, hogy véghez is tudom vinni? Döntse el, hogy csődbe jutottam-e? Nem, kérem, most ne mondjon semmi vigasztalót. Nagyon nyugodt vagyok, ma nyugodtabb, mint bármikor máskor. De ha művésznek akarom érezni magam, akkor nem szabad megalkudnom. Hiszen épp maga, Theodor, maga bizonyította be nekem, hogy Stieg-22