Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

HOYERî Hát persze. Mondja csak, titkos tanácsos ur, miféle Hackbartot vitt el moste innen a Riemer doktor?

GOETHE: Hackert, Charlotte. Nem Hackbart, hanem Hackert.

Miivész volt, amilyen, tartok tőle, egyhamar nem kerül majd újra a szemünk elé.

HOYER: Nem tudna mutatni a müveiből?

GOETHE: Hogyne tudnék. Tekintsd meg mindjárt ezt a kiváló rézmetszetet. La cava. A barlang. Úgy hivják: a barlang; és azért hivják igy, mert nem a barlangot magát ábrázolja, hanem sokkal inkább ezt a csodálatosan magasbatörő fát, amely a képet teljesen kitölti.

HOYER: /leül/ Tényleg csinos...

GOETHE: Megmagyarázom, hogy miért tetszik neked. A természet a véletlenszerűnek és a nemesnek váltakozó játékából áll. A véletlen mindig nyugtalanságot szül, a nemes pedig fennmarad és megmarad, így tehát a természetben sok a szerencsétlen véletlen, és ez igy is van rendjén. A művészetben azonban csak az kaphat szerepet, ami nemes; a művészetnek kell a természetet megjavitania. A kérdés csak az, hogy honnan meritsiink egy jobb fogalmat a természetről? A válasz: a természetből magából! Ismerni kell valamennyi fát, de azokból a sikerűiteket kell kiválasztani, és a törvényt is azokban kell megtalálni.

HOYER: Ezt mondja a Hackbart ur?

GOETHE: Ezt mondja Hackert. De elárulok neked valamit:

nem elég az, ha a fákat ismerjük. Napóleont is látni kell hozzá.

HOYER: A Napóleont?

GOETHE: Egy fát, amely olyan, mint a császár. Amely hatalmas, szabad, nem ismer akadályt. Csak a hatalmasok szabadok. A gyenge repkény az ő törzsükön kapaszkodik fel a fény felé. A sötétség

II