Zorin, Leonyid: Házasságtörés. Vígjáték két felvonásban - Drámák baráti országokból 13. (Budapest, 1983)
/NYEPOTOCKIJ/ valami Texas. Elég kis fészek. De a patikája mindig tele emberekkel. Szinte az egész napot ott töltik. LEVKOJEV: És ez mit bizonyit? Csak azt, hogy az emberek nem tudnak hol összejönni... Na, maga ma igencsak villog. NOCSUJEV: Lehet tőle mást várni? De Zara, Zara... GYINA: Ahelyett, hogy állandóan azt hajtogatnák: "Zara, Zara", inkább arra gondoljanak, hogy micsoda férje van! JULIA: Teljesen kitárulkozott. NYINA: Jól tartja magát. NOCSUJEV: Mennyivel nagylelkübb az én feleségemnél! ANNA: Nem mindennapi jellem. LEVKOJEV: Megértette, hogy ez az eset nem holmi közönséges házasságtörés. PALCEV: Pontosan erről van szó. Megértette , hogy Valetov költő. Viselkedését, ha úgy tetszik, az irodalom iránti tisztelet hatja át. LEVKOJEV: S ami még fontosabb: a város iránti szeretet. Valetov Pokrovszk szülötte. Városunk jogos büszkesége. PALCEV: És Rafaeljev ezt akceptálja. LEVKOJEV: A helyzet magaslatán áll. /Megjelenik Zara Petrovna. Fekete kabátban van. Kezében kis kötet. Rafaeljev gyengéden fogja a könyökét./ PALCEV: Itt van ő! ANNA: Zara Petrovna, galambocskám! GYINA: Istenem, hogy megváltozott! NYINA: Hová tűnt a szép, napbarnitott arcszine! JULIA: Szeme csillogása! GYINA: A Dél ragyogása! ZARA: Ott maradt délen. Minden elmúlt. Mindennek vége. Olyan, mintha egy hű kutya álma lett volna. Én egy hűséges kutya vagyok. RAFAELJEV: Ülj le, drágám. 20
