Zorin, Leonyid: Házasságtörés. Vígjáték két felvonásban - Drámák baráti országokból 13. (Budapest, 1983)

/RAPAELJEV/ nem tüntek-e el a levelei? Mivelhogy ő mindig

poste restante ir. Nagyon levert szegény. /Hosszú szünet. A társaság nem tudja, hogy reagáljon a hallottakra./

PA1CEV: De hát... Valóban szükséges-e igy felizgatnia

magát? Lehet, hogy csak elutazott.

JULIA: Hiszen költők. A költők izgága népség, szeretnek csavarogni. Például Heine is...

NYEPOTOCKIJ: Elvégre szabad ember.

RAPAELJEV: Én is pontosan ezekkel az érvekkel nyugtatgattam Zara Petrovnát. De az olyan asszony, mint ő, nem tud megmaradni a szokványos és lapos logika szűk keretei között. Ismerik a mondást: "Szív a szivnek megsúgja a bajt." Zara Petrovna biztos benne, hogy valami végzetes dolog történhetett. Egy belső hang azt súgja neki: Valetovval valami történt. Valetov bajban van. Már csak azért is, mert ott, délen már panaszkodott melankóliára. Úgy látszik, Zara Petrovnának nem lett volna szabad otthagynia őt, abban a veszélyes állapotban. És most önmagát okolja. S mivel éppen én voltam az, aki miatt igy sietett haza, egy kicsit én is bűnösnek érzem magam.

GYINA: /halkan, de komolyan/ Maga igazi lovag, Rafaeljev.

/Rafaeljev sóhajt és legyint egyet./

NOCSUJEV: Valóban ennyire bánkódik? Valetov miatt?

RAPAELJEV: Én nem vagyok egy d’Anthés. Elnézést, de aggaszt, hol: marad ilyen sokáig Zara Petrovna. Mellette a helyem. Nagyon félek, hogy balsejtelmeim nem alaptalanok.

JULIA: /gyengéden/ Ne essen pánikba.

RAPAELJEV: Nem énrólam van szó, hanem róla. Egy olyan

természetű asszonynál, mint ő, a lelki élet váratlanul testet ölthet. Bármilyen álom,

18