Saeger, Uwe: Elrepülni - Drámák baráti országokból 12. (Budapest, 1987)
STEFFI— (keményen) És közben megszoktad, hogy csak magaddal törődj. MONIKA — Hogy mersz ilyet mondani? STEFFI — Ha már apát nem tudtál adni, legalább a bátyámat hagyd meg nekem. MONIKA - De buta kis kölyök vagy te még mindig! Hát miféle apa lett volna az? Igazi nulla. Afféle sörivó, barkácsoló átlagember, aki el se mozdul a tévé elől. Ugyan mit tudsz te az életről? STEFFI — De a halálról tudok valamit, anyu, és hidd el, nem olyan nagy a különbség. MONIKA - Miket beszélsz! Mintha legalább száz év robot meg kínlódás állna mögötted. STEFFI — Egyszer meg kell hogy mondd, ki az apám. És ha nem — hát Stefan meg én úgyis kiderítjük. MONIKA — Te meg Stefan! Stefan meg te! Te és te és te! — Hátén? Gondoltál-e egyáltalán valamikor énrám, az én kívánságaimra, az én boldogságomra? Én már semmit se várhatok az élettől? Nekem már nem lehetnek igényeim? Tagadjam meg önmagamat, és éljek most már csak másokért? — Mondd, Steffi, te még soha nem gondoltál arra, hogy én szeretem Herbertet? — Mikor a szülés után hazahoztalak — igen, ide, ebbe a lakásba—, akkor apád azt mondta: most aztán már megvan mindenünk, ami az élethez szükséges. Hát érted ezt? Időközönként új tapétát vettünk volna, hazahozzuk a megrendelt autót,és szép szabályosan, úgy, ahogy kell, lepergetjük az életünket. — És akkor én huszonkét éves voltam, Steffi! És apád csak egy évvel idősebb. Egy ifjú aggastyán! — Nem, soha nem bántam meg semmit. STEFFI — Mert még ezt se engeded meg magadnak. MONIKA - ítélkezni akarsz fölöttem? STEFFI - Ha az embernek így az ablak mellett ülve kell élnie, anya, akkor nagyon éles lesz a szeme. Persze azért hálás nem vagyok ezért az adományért. MONIKA — És szerinted rendes dolog, ha emiatt szándékosan igazságtalan vagy? STEFFI - Fáradt vagyok. MONIKA — Hát igen, hosszú volt a mai nap. Én se várok már tovább. Herbert vitt magával kulcsot. STEFFI — Vajon Stefant már nyugton hagyják? MONIKA — A hadnagy azt mondta a telefonba, hogy aggodalomra semmi ok. Holnap dél felé hazajöhet. 28
