Prokofjeva, Szofja: Beszélgetés tanuk nélkül. Színmű 2 felvonásban - Drámák baráti országokból 10. (Budapest, 1983)
Mert azt nem mondhatod, hogy kevés tartásdijat fizetek. • • Tréfáltam, persze, hogy semmi okom az aggodalomra. • • Mitől jött rám ilyen éhség. Kapok még valamit? NŐ (egykedvűen) Megmelegithetem a fasirtot. * FÉRFI Fasirt? Akkor lássam, araikor a hátam közepét. Inkább jöjjön a konyak. Maradt egy kevés az alján, kár volna érte. Igyunk a. . . Tudod mit? Most a te egészségedre igyunk. Mert én ma is úgy érzek irántad, mint régen. Ja, és nyáron elmégy Gyimkával Gagrába. Hát nem nagyszerű? Nagyokat lubickoltok a tengerben, és négerbarnára sülsz. Pompás üdülő, csak jót hallani róla. (a maradék konyakot kitölti a poharakba) Hát akkor koccintsunk! (a Nő hallgat) Igyál velem, no. Bűn volna meghagyni ezt a csöppet. NŐ Nem. FÉRFI Látom, fáradt vagy. Szeretnél lefeküdni, én meg csak mondom itt a magamét, mint valami érzéketlen tuskó. Elviszem a lakáskulcsot, jó? (a Nő hallgat, meg sem moccan) Elvihetem? Akármi előadódhat, te nem vagy itthon, Gyimka meg egyszerűen nem nyit ajtót, ha magnózik. (Ez döntő pillanat a FÉRFI számára. Tulajdonképpen betetőzése, eredménye az egész beszélgetésnek. Tekintetét le nem veszi a NŐRŐL, miközben kezét lassan a kulcscsomó felé csúsztatja, megmarkolja s óvatosan, hogy ne csörögjön, zsebre teszi) Szomorú vagy, látom rajtad. Ne búsulj, semmi okod rá. 7^