Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)
(FIATALEMBER) gombot, elgondolkodik.) Indít! (Megnyomja a gombot.) Az eső csak esett és esett, de nem ám úgy egyszerűen, hanem mintha dézsából öntenék. A fiatalember éppen hazafele igyekezett, otthon egy egész csomó barátja várta, akik azért gyűltek össze, hogy felköszöntsék. Úgy döntöttünk, hogy Szasoknak fogunk becézni. Mert mi az, hogy Kefa, mindig csak Kefa. Mindig, várunk rád, Szasok. Vagy Surik. Ő a mi kis Surikunk. Ez még jobb is. Állj! (Megállítja a magnót, elgondolkodik.) Indít! (Megnyomja a gombot.) A fiatal leány csak mendegélt, hatalmas szemei... (Elgondolkodik.) Állj. (Megállítja. Gondolkodik.) Indít! (Lenyomja a gombot.) Ölök a szobámban, ablakom nyugatra néz, az adott pillanatban nyugaton a helyzet változatlan, az égbolt felhős. Lökésszerű, mérsékelten gyenge szél fúj. Hol mérsékelt, hol gyenge. Hol meg viharos. Mérsékelten viharos szél fúj. Erős. (Szünet.) Gyenge, gyenge, gyenge, gyenge. (Szünet.) Még gyöngébb és egészen elgyöngült. (Szünet.) Alig hallani. Sose hallok olyan szomorú nótaszót. A szobában nem ég a fény, az öregasszony nem engedi, amíg kint világos van, pedig az ablak nem ereszt be sok fényt, kint már sötétedik. A rossz idő az oka mindennek. Szállnak a darvak, vége a nyárnak. Milyen nehéz a szívem. Szívem nyugalmat nem talál. Állj, bár mindegy, nem veszem újra, ez csak próba, aztán letörlöm az egészet. Erőpróba. Tolipróba. Próbafelvétel. Szobám tizenhat méter a négyzeten. El nem tudom mondani, mit szenvedek! Csak egy tánc volt! Kisasszony! Szabad egy táncra? Esett az eső, és már régen vége volt a táncnak. Kisasszony, én önt nem ismerem. Csak ment... Miért nem ismerem önt? Mi közöm hozzá egyáltalán. Egy ilyen rátarti. Mi közöm hozzá. De miért nem ismerem önt? Teljesen elázott az esőben. És zokogott. Azt akartam neki mondani, gyöngéden és egyszerűen, kisasszony! Jöjjön velem haza, bár egy öregasszonynál bérelek szobát, pontosabban verandát, mert még nem tudtak kollégiumi szállást adni. És nem egyszer figyelmeztetett, hogy fel is út, le is út, ha idehordok mindenféle spinét! De én hordtam, hordok, és hordani fogok továbbra is! Még élek, uraim! Még nem vágták el a torkom! Szobám tizenhat méter, padlóm két üveg, alsó megvilágítással. Fekhelyem széles. Kisasszony, kérem, kövessen. Saját lakásom van, és egy magnóm, csak épp zene nélkül. Mihez kezdjen az ember, ha nincs zene. Mivel szórakoztattam volna. De nem jött volna el hozzám, biztosan tudom. Biggyesztette volna a száját. Mi közöm hozzá. Mit lehet 11 T I
