Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Szemle - Gál Edina: Nemek és nemzedékek
NEMEK ÉS NEMZEDÉKEK Pakot Levente: Nemek és nemzedékek. Demográfiai reprodukció a 19-20. századi Székelyföldem. Kutatási jelentések 95. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2013, 150 o. Az egymást követő nemzedékek kvantitatív jellemzői mutatják, hogyan reagál egy közösség szerkezetben és méretben - részben tudatos, részben spontán módon — a normákban, gazdaságban, közegészségügyben és politikában bekövetkezett változásokra. A leíró statisztikák ezt kitűnően tükrözik, ám ez csak a népesség dinamikájának a vizuális leképezése és önmagában nem magyaráz semmit. A lehetőségek a statisztikai elemzésben rejlenek, amely a születések, házasságok, elhalálozások adathalmazából képes kiszűrni a mintázatok okait. Pakot Levente sem felejti el ezt hangsúlyozni és alkalmazni a két székelyföldi falu reprodukcióját ismertető tanulmányában. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete gondozásában megjelent Nemek és nemzedékek című tanulmány Kápolnásfalu és Szentegyházasfalu népességének alakulását mutatja be az 1838-1940 közötti időszakban a családrekonstitúciós módszerre alapozva. Székelyföldről hiányoznak az egyének szintjéig lemenő mikro-szintű történeti demográfiai kutatások. A két említett falu Székelyudvarhely közelében található. Erdélyi viszonylatban, az életkörülmények és gazdasági jellemzők tekintetében nem nevezhetők elszigetelt falvaknak és minden bizonnyal sok más településen felismerhetők hasonló mechanizmusok, amely esettanulmány jellegét bővíti. A két vizsgált falu demográfiai jellemzői közt például csekély eltérések figyelhetők meg. A település környéki erőforrások azonban több tekintetben meghatározók lehetnek például az elvándorlásra vonatkozó döntésekben, ezért a szerző is elengedhetetlennek tartotta a vizsgált térség természeti erőforrásainak és a megélhetési lehetőségeinek bemutatását, amely szorosan ösz- szefügg az elvándorlással. A vizsgált településeken a legfontosabb nyersanyag a fa volt, és feldolgozása több családnak biztosította a megélhetését. Az elvándorlás vagy otthonmaradás kérdése visszatérő motívum a történeti demográfiában és nagy érdeklődésnek örvend. Egyrészt sokat elárul a helyi és környékbeli megélhetési lehetőségekről, másrészt általában módszertani gondot okoz a vizsgálandó csoportok elhatárolásában, amelyre a kutatók általában az elemzésből való kirekesztésükkel válaszolnak. A mikrotörténeti családrekonstitúciós módszerre alapozó elemzések adatsoraiból értelemszerűen kiszorulnak, mivel ezek a településen tartózkodó népességre fókuszálnak. Emellett az egyéni életutak nyomon követése rendkívül nehéz és gyakran eredménytelen, mert általában semmi információ nem marad arra vonatkozóan, hogy hová mentek. Bár az elvándorolt falubeliek további életét sajnos homály fedi, már maga az elvándorlás ténye is sokat elárul. A külföldi tanulmányok is azt vélik igazolni, hogy lehetőség szerint az utódok igyekeztek szülőhelyükön maradni és ennek érdekében hajlandók voltak áldozatokat hozni - például átspecializálódtak a piac keresleteihez alkalmazkodva. Az elvándorlás ugyanakkor a túlnépesedésre adott első és egyben legegyszerűbb válasz, ellentétben a születésszabályozással, amelyet csak később vezettek be. Szentegyházasfalván és Kápolnásfalván a második és harmadik generációnak csak 8,6 illetve 13%-a vándorolt el, amely európai viszonylatban igen kevés. Az utódok nagy részének a faluban maradása egy stabil népességről tanúskodik, de ezt egy szomorú esemény is elősegítette, a magas gyerekhalandóság, amely nem vezetett a birtokok félaprózódásához. A kutatás forrásai a két település egyházi anyakönyvei, amelyet részletesen megismerhetünk a tanulmány elején, rámutatnak ezek külső és tartalmi jellemzőire és az egységesített formanyomtatványok előtti bejegyzések óvatosabb értelmezésére is felhívják a figyelmet. Az esetleges lapszéli 316
