Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Szemle - Forró Albert: Egy zseniális székely tragikus élettörténete
Forró Albert zonytalan. A másodlagos levéltári források alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy Erdőszentgyörgyön 1782 vagy 1783 során született. Feltehetően a lécfalvi Bodor József armalista és Zilahi Sebess Péter erdőszentgyörgyi református pap leánya, Anna voltak a szülei. Iskolázottsága is vitatott: az elemi iskolát Lécfalván, korai gyermekkorának színhelyén végezte, de azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi református kollégium három osztályát kijárta volna, szerzőnknek levéltári adatokkal nem sikerült bizonyítania. A korábbi életrajzírókkal ellentétben Pál-Antal Sándor azt is cáfolja, hogy Bodor Bécsben műszaki egyetemen tanult volna. A Marosvásárhelyen elsajátított asztalosság, lakatosság, órajavítás, és feltehetően valamelyik erdélyi szász városban kitanult orgonakészítés mellett az is valószínűsíthető, hogy az erdélyi főnemesek költségén kézműves és műszaki ismeretek tapasztalatszerzése céljából egy hosszabb utazást tett a Habsburg Birodalom nyugati tartományaiban, majd hazatérése után az anyagi támogatást munkájával hálálta meg. Tény, hogy már nagyon fiatal korától kézügyességét és sokoldalú technikai ismereteit Bodor a Bethlen, Bornemissza, Jósika, Naláczi, Szentpáli, Toldalagi főúri családok szolgálatába állította. A szerző helyesen jelöli ki a Bodor-életrajz kutatásának egy újabb lehetséges irányát, mikor tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a főnemesek levéltáraiban végzendő további kutatások újabb adatokat hozhatnak felszínre. Bodor Péter életének és munkásságának legfontosabb színhelye Marosvásárhely volt. Életének ez a legjobban ismert időszaka a kielégítő számban fennmaradt levéltári forrásoknak köszönhetően. Korábbi tanulói és inaséveit leszámítva, 1815-től követhető nyomon marosvásárhelyi tartózkodása. A városi adótabellákban 1816-tól kezdődően szerepel vagyontalan szabad kézművesként. 1818-1819-ben a városi tanács alkalmazottjaként Marosvásárhely főterének és az abba torkolló utcák kövezését, valamint hidak felújítását irányította. Ugyanekkor bízzák meg a meghibásodott városi kutak felújítási tervének , illetve egy „országos ispotály” tervrajzának elkészítésével; részt vett a főtéri sétálóhelyet kijelölő bizottság munkálataiban is. A városi nyilvántartásban 1818-tól telektulajdonosként szerepel: az egykori Rózsa utcai telkén ház állt, és az ifjúság szórakoztatására egy „mulatókertef’-et alakított ki. Feltehetően a telek vásárlása és a szórakozóhely létesítése során keveredhetett egy nagyobb adósságba, amelynek törlesztésére nem rendelkezett elegendő jövedelemmel, s ezért pénzhamisításba kezdett. Bodor és cinkostársai, két órásmester tettét 1819-ben a marosvásárhelyi tanács hivatalnokai leplezték le s tartották éveken át vizsgálati fogságban. Furcsa módon éppen a városi fogházban töltött időszak hozta számára a legnagyobb elismerést, ekkor készítette legjelentősebb munkáit, amelyek egybefonódtak nevével, kortársai és az utókor emlékezetében. Már elfogatása előtt is a városnak rendszeresen dolgozó Bodor képességeivel tisztában lévő magisztrátus az Erdélyi Főkormányszéket arra kérte, hogy Bodor büntetését a városi fogházban tölthesse, s ez idő alatt a különböző műszaki tudományokban való szaktudását a város hasznára fordíthassák. A vizsgálati fogság idején kapott megbízatást az 1821-es nagy árvíz által megrongált Maros-híd helyett egy új híd terveinek az elkészítésére, valamint kivitelezésének felügyeletére. Az új Bodor-híddal - amely ötven évig szolgálta a város lakóit — szinte egyszerre készült Bodor leghíresebb műve, a város főterét díszítő és a lakosságot jó minőségű ivóvízzel ellátó zenélő kút. Nemcsak a Marosvásárhelyre látogatók figyelmét ragadta meg, hanem készítőjének az ország határain túlra is terjedő hírnevet a szö- kőkútra szerelt és vízhajtással működésbe hozott zeneszerkezet, valamint a kút tetején elhelyezett, a nap múlását követve körbe forgó Apollo-szobor hozott. A marosvásárhelyi fogházban eltöltött három és félév után, 1823. július 8-án Bodor Pétert a Főkormányszék utasítása értelmében Szamosújvárra szállították át, ahonnan büntetésének hátra lévő részét letöltve 1827 decemberében szabadult. A szamosújvári börtönben töltött éveiről viszonylag keveset tudunk, csupán néhány hivatalos irat és magánlevél maradt fenn ebből az időszakból. Ezekből főként a marosvásárhelyi fogva tartása idején hitelezőinek és a hamisított pénzzel megkárosított polgároknak a kérésére lefoglalt, illetve fogházi élelmezésének aránytalanul magas ellenértékében a városi tanács által lefoglalt és részben elárverezett ingó és ingatlan javainak visszaszerzésére tett próbálkozásaira kapunk információkat. Szabadulása után Marosvásárhelyre tért visz- sza, amelynek vezetősége ez idő tájt sokat tett a 314
