Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)

Néprajz - P. Buzogány Árpád: Ember- és állatalakok a gyermekek játékszerei között Ganyban

Ember- és állatalakok a gyermekek játékszerei között Gagyban kerül sor, amikor a környezet kínálja a megfelelően nedves alapanyagot. A csapatban játszó fiúk a nedves agyagot, jól gyúrható sarat nem csupán sárpuskázásra használ­ják, hanem emberi alakokat is formálnak belőle. Maga a megformálás izgalmas, hiszen a teremtés folyamatát éli meg a gyermek általa. A nem túl nedves alapanyagból kétféle módon lehet embert gyúrni (akárcsak gyurmából): egyetlen darabból, tenyérben sirítve, az ujjakkal gyúrva az anyagot, oly módon, hogy a végtagokat is, a törzshöz képest, ará­nyosan alakítsák ki. Könnyebb azonban a fejet, tör­zset, végtagokat külön-külön meggyúrni, két tenyér közt siríteni, majd utóbbiakat a végén vagy közben az ujjbegy csippentésével a törzshöz illeszteni, oda­nyomva. Az emberi alak elkészítése, megformálása ta­lán a leggyakoribb. Elkészítették elnagyoltan, úgy, hogy a fej, a végtagok részletei nem tűntek ki, sem öltözettel nem jellemezték. Amikor készen van, fadarabkával lehet rá karcolni a szemet, szá­jat, két lyukként jelölik az orrot. A méretarányos, jól sikerült darabok a részletekkel tűnhettek ki: az arcon a száj, szemek, orr, bajusz jelzésével, illetve, obszcén módon, a nemi jelleg erőteljes kiemelé­sével. A kisebb (elemi osztályos) gyermekek már, ha nincsenek felnőttek szeme előtt, a nemi jelleget túlságosan is hangsúlyozzák. Fel is lehet „öltöztetni”: hasonló megoldással, bekarcolással jelzik a ruhát is (nyaktól lefele gom­bokkal a kabátot stb.). 6. Állatalakok sárból, agyagból A környezetből ismert állatokat sárból, ned­ves agyagból is meg lehet mintázni. Az emberi alakhoz hasonlóan egyetlen darabból, vagy pedig több darabból formálni, ezeket odanyomással il­lesztve össze. Az állatalakok szőrzetét (tehén, ku­tya farkát, ló sörényét) apró karcolással jelzik vagy fűből, szarvukat ágdarabból készítik. A meggyúrt állatalakokkal történeteket játszanak el. A tehenet legeltetik, megfejik, a lóval terhet vontatnak stb. A háziállatok játék közben általában a család tulajdo­nában lévő állatok nevét kapják. 7. Faló (hintaló) Kisebb fiúcskák kedvenc játéka. Egyszerűbb változatát a fúró-faragó apa elkészíthette gyerme­kének. Alja hintaszékszerűen elöl-hátul felgörbített vagy olyan alakúra faragott két fadarab, és legalább méternyi hosszú, hogy a lovon hintázó gyermek ne borulhasson fel vele együtt. A két talpfát elöl és há­tul is egy-egy fadarabbal összecsapolják, egymáshoz rögzítik. Ebbe a talpba belecsapolnak négy (két-két) lábat, tartót, amelyek majd a ló lábát képezik, te­tejükre ülésszerű deszka-, vagy gömbölyű rönkda­rabot rögzítenek, hátul odaszegzett farokkal és elöl hozzászegezett lófejjel. A ló teste lehet függőleges, ló alakú deszkadarab is ülőkével. A ló fején átszúrnak egy kb. kétaraszos rúddarabot, fogantyúnak. 8. Változata: a görbített talpakba hátul egy-egy láb­szerű karódarabot csapolnak bele, elöl pedig a talpa­kat egymáshoz rögzítő csapba egy függőleges desz­kadarabot, ezt lófejjé faragva. A hátsó két lábra és az elöl lévő függőleges deszkára vízszintes ülőke kerül. A lófejre két fogantyút rögzítenek (az átfúrt desz­kadarabon kétarasznyi hosszú, ujjnyi vastag pálcát dugnak át), ugyanarra a deszkára az ülőke szintje alatt pedig hasonló megoldással lábtartót. A ló fején megrajzolják a szemeit, fülét, esedeg sörényt is ragasztanak rá. A farok rongydarab, vagy megfonatlan kender. A hintázó mozgást már az ép­pen álló gyermek is kedveli. Az asztalosok készítette faló jobban megformált, bár ritka volt. 9. Faló (2) Egyszerű játékszer, mégis az óvodás, kisiskolás korú gyermekek kedvelt játéka volt régebb, máshol vesszőparipának is nevezték, ez az alak szólásban is megőrződött. Nem más, mint lófejet fő vonásaiban ábrázoló deszkadarab egy rövidebb pálca, rudacska végére erősítve. Kiválasztunk egy akkora pálcát, vékonyabb bo­tot, hogy a gyermeknek kb. mellmagasságáig ér­jen. Elkészítjük a lófejet: vékonyabb deszkadarabra megrajzoljuk a lófejet oldalnézetből, majd kivágjuk, kifaragjuk. Amikor azzal készen vagyunk, meg­rajzoljuk a ló szemét, orrát, fülét stb. Ezt a lófejet ráerősítjük (rászegezzük, belecsapoljuk) a pálca végére oly módon, hogy a gyerek által a lába közé fogott pálca végén megfelelő, természetes testhely­zetben maradjon a ló feje. (Gagyban a kisgyerekek régebb ennek a falónak a lehető legegyszerűbb változatát használták: a vé­kony pálcát, vagy akár vesszőt. A fiú mihelyt a lába közé vette a pálcát, a vesszőt, indulhatott is már: ő volt a ló. Szaladás közben saját magukat biztatták NÉPRAJZ I ETNOGRAFIE I ETHNOGRAPHY 277

Next

/
Oldalképek
Tartalom