Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Történelem - Pál-Antal Sándor: A csíkszentgyörgyi egyházközség lakossága 1696-ban
A CSÍKSZENTGYÖRGYI EGYHÁZKÖZSÉG LAKOSSÁGA 1696-BAN Pál-Antal Sándor A helytörténeti kutatások jelentős forrásai közé tartoznak a 16-19. századi összeírások. Jellegüknél fogva ezek lehetnek adóügyi-vagyoni, katonai, egyházi vagy más célból készült nyilvántartások. Tárgyukat tekintve ezek rendszerint előre meghatározott kérdésekre válaszadó kimutatások, mint pl.: adólajstromok, vagyonnyilvántartások, ingyen sóra jogosultak, katonai kötelezettséget teljesítők lajstromai, egyházi kimutatások és egyebek. Tartalmuknál fogva lehetnek egyszerűek vagy átfogók és adatgazdagok. Az alább ismertetett és a mellékletben található összeírás a csíkszentgyörgyi egyházközség híveiről készült nyilvántartás 1696-ból. Közlésre méltónak azért tekintettük, mert ez az egyik legrégebbi egyházi összeírásunk, és népmozgalmi szempontból az egyik legteljesebb. Nemcsak a családfők nevét tartalmazza, hanem a feleségekét és a gyerekekét, valamint az egyes családoknál élő rokonokét (szülők, testvérek) és az alkalmazott személyzetét. A keresztnevek mellett nemcsak a férjek, hanem a feleségek esetében is (sok esetben) feltünteti azok családnevét. Csak azt hiányolhatjuk, hogy nem tüntették fel az összeírtak életkorát. Az összeírást 1696 novemberében Illyés András, a több mint száz éves szünet után frissen kinevezett, csíkszentgyörgyi származású római katolikus püspök utasítására, Szebeléby Bartalis vikárius és Kari Péter csíki főesperes végeztette az egyház- községet alkotó két község - Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva - egyházi elöljáróival: MártonfFi István plébánossal, Keresztes János iskolamesterrel, Mihályffi János instruktorral, a csíkszentgyörgyi Tompos István és a kotormányi Mihály Péter Deák megyebírókkal, a csíkszentgyörgyi Kánya András és Csiszer István, valamint a bánkfalvi János Péter és Tamás János egyháztanácsosokkal. Ismert tény, hogy az összeírás tárgyát képező két településen a tízesek hagyománya ma is él. A lakosság kisebb közösségekbe, tízesekbe csoportosulása ezen a vidéken történelmi tény. A legtöbb helyen a tízesek nagyobb településsé, községé válása már rég megtörtént, Alcsíkon ez a folyamat máig tart. A legtöbb alcsíki községben a tízesek tág együttélési, önrendelkezési szokásjoggal bírnak. Mivel a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi tízesek története ismert,1 csak megemlítjük, hogy a lakosság külön közösségekbe csoportosulása részben az összeírásban is nyomon követhető. Az összeírok Csíkszentgyörgyön két különálló tízest tüntetnek fel, Egredet és Monyasdot, Csíkbánkfalván pedig négyet, Martonost, Pa- takfalvát, Ittkétfalvát és Kotormányt. Egred, ahol 1696-ban 45 család élt, ma mezőgazdasági terület Csíkszentgyörgy határában, és a helyiek emlékezetéből is eltűnt lakott helyként. A csupán három családot kitevő Monyasdra - mint tízesre - mivel lakóinak a községbe költözése nem volt eseménytelen, ma is emlékeznek. A csíkbánkfalvi tízesek közül Martonos (23 család), Ittkétfalva (49 család) és Kotormány (15 család) máig fennmaradt. Patakfalva tízese a 95 családjával a legnépesebb volt, külön álló tízesként ma mégsem szerepel. Bárth János néprajz- kutató szerint Martonos és Patakfalva ismeretlen időpontban egyesült. Tekintetbe véve azonban, hogy ez volt a legnépesebb csíkbánkfalvi közösség, és az összeírás sorrendjében Martonos és Ittkétfalva között szerepel, valószínűbbnek tűnik, hogy Patakfalva az 1700 körül alakult (leg1 Lásd: Bárth János, Az eleven székely tízes. A csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi tízesek működése a XVII—XX században, Kecskemét, 2007, 41-53. TÖRTÉNELEM I ISTORIE I HISTORY 151
