Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Néprajz - Salló Szilárd: A juhászok társadalmi rétegzettsége
SALLÓ SZILÁRD földön családban öröklődő foglalkozás volt a juhászat. A csíkmadarasi lakosok elmondása szerint a 20. század első felében még élt olyan pásztorcsalád a faluban, ahol három generáción át foglalkoztak juhászattal.8 Csíki vonatkozásban a juhászairól irányadó és eddig a legteljesebb tanulmányt Vámszer Géza írta, aki megjegyzi, hogy a székelyföldi, csíki juhpásztorok társadalmi helyzete gyökeresen különbözött az alföldi pásztorokétól, ugyanis az Alföldön olyan pásztorrangsor létezett, amely a Székelyföldön ismeretlen volt.9 Vámszer Géza a juhászok közé sorolja a felelős pásztori, a fejőpásztorokat, illetve az eszterungahajtót vagy monyatort. Ezeknek létszáma a nyájban található juhok mennyiségéhez igazodik.10 Halász Péter a moldvai magyarok állattartásáról írt könyvében jegyzi meg, hogy az esztenán négy alapvető „munkakörben” dolgoznak a juhászok: esztenagazda, bács, csobán és esztrungár. Közülük az esztenagazda egyfajta „külkapcsolati ügyintéző” szerepet lát el, a bács a tejfeldolgozással, sajtkészítéssal foglalkozik, a csobán feladata a fejés és legeltetés, míg az esztrungár a fejőpásztort segíti munkájában.11 A szerző hasonló munkamegosztást vázol fel a bukovinai székely juhászok körében is. Ez esetben a bács volt a számadó, az első fejő és a sajtkészítés mestere; a csobánok fejtek és őriztek; a sztrungár vagy bojtár az esztena inasa volt.12 A juhtartással kapcsolatos tevékenységben vezető szerep jut az esztenabírónak, akit minden évben az esztenatársaság vagy más néven cimboraság választ meg. Ezeknek a szerepköröknek a részletes ismertetésére kitérek a továbbiakban. Itt csupán azt említem meg, hogy ezek a megnevezések nem általánosíthatóak egész Erdélyre, ugyanis a szerepkörök hasonló volta ellenére, a terminológia jelentős változásokat mutat. Udvarhelyszék, illetve Mezőség esetében is azt látjuk, hogy a juhászattal kapcsolatos fogalmak közül hiányoznak a bács és fejőpásztor terminusok, azonban helyettük megjelennek a major és pakulár elnevezések. A pakulár, bács és csobán megnevezések aszerint változtak, hogy milyen román népcsoporthoz tartozó pásztorokkal tartottak fenn kapcsolatot a magyar közösség tagjai.13 Nagy Ödön a mezőségi juhászatról írt munkájában a pakulári mint a major segítőjét említi. Havadon a majorfogadás alkalmával a juhtársaság köt szerződést a majorral.14 A majorfogadás és a bács megfogadása ugyanazt a jelenséget fedi, a majori a majorbíró fogadja föl, a bács kiválasztása pedig az esztenabíró feladatkörébe tartozik. A Mezőségen is érvényben levő juhtársaság a székely esztenatársaság terminus megfelelője. Kalotaszegen az esztenatársaság, illetve juhtársaság, társ megnevezésként ismeretes. Szabó Árpád Töhötöm magyarlónai kutatása alapján torsnak az egy turmába adott juhok gazdáinak szövetkezését nevezi.15 Tájegységenként nemcsak a juhászok elnevezései változnak, hanem a juhokat tömörítő nyájnak, illetve a juhászaihoz kötődő eszköztár tárgyainak a megnevezései is nagy variabilitást mutatnak. A nyáj megnevezés Erdélyben kevésbé használt fogalom, ehelyett a Székelyföldön a sereg, Mezőségen és Kalotaszegen a turma terminust használják. Mindezeket a fogalmakat azért tartom fontosnak tisztázni, mert a továbbiakban a megnevezéseket tájegységhez kötötten, felváltva használom. E néhány bevezető gondolat után a juhászattal foglalkozó személyek foglalkozási rendszerét tekintem át. 8 Az rég vót. Az már a negyvenes évek előtt vót. Ezek a Salamonok vótak azok. Kihótak. Salamon Jánosék, aki utoljára halt meg az már a harmadik János volt (a családban). (Adatközlő: Antal Biró Imre, Csíkmadaras) 9 VÁMSZER 1962, 61. 10 UŐ. 1977, 58. 11 Halász 2006, 333. 12 UŐ. 1996, 159. 13 Gunda 1941, 317. 14 Nagy 1992,32. 15 Szabó 1999,126. 368
