Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Szemle - Pál-Antal Sándor: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban
PAL-ANTAL SÁNDOR pedig visszanyúlnak a középkorba, amikor azt konkrétan körülhatárolt térbeli részek megnevezéséhez használták a világi (vármegye) közigazgatásban és egyházi (kerületi és községi) intézmény- hálózatban is. Esettanulmányként a könyv is erről, egy adott egyházközség múltjáról beszél. Amikor azt vizsgálja, hogy ez a fogalom székely sajátosság-e, vagy régi magyar reliktum, a helyes válaszra is rávezet, még ha újabb bizonyítékok gyűjtését szorgalmazza következtetése megerősítésére. Ez a szó régi magyar reliktum, amely - mint annyi más - leginkább a Székelyföldön maradt fenn. A szerző munkáját esettanulmánynak minősíti, de több annál. Több mint két évszázadot felölelő esettörténet különös tekintettel annak néprajzi vonatkozásaira. A „megye” szó elemzése után bemutatja annak területi kiterjedését, tagoltságát, népességét és népességeltartó képességét. Kiterjedése, véleménye szerint, megegyezik a megyét alkotó két község területével, ami 1895-ben még csíki viszonylatban is számottevő volt: 32180 hold, vagyis 18300 hektár. Ezen a nagy területen található két nagyobb község, tízesekkel, művelés alatt álló földekkel, erdőkkel és legelőkkel. Ezzel kapcsolatosan megállapítja, hogy „Szentgyörgy és Bánkfalva közös megyéjének léte sokféle együttműködésre késztette a két szomszédos falut," majd hosszan felsorolja az együttműködés területeit, a közös feladatok elvégzése érdekében hozott osztozkodásokat. A megye területét, mint életteret vizsgálja időszakokra tagoltan. Táblázatokkal illusztrálja a művelési ágak megoszlását, a megmunkált földek nagyságát, az állattartást, az igásállat állomány alakulását. A népesség számát történetiségében ismerteti, és példákkal illusztrálja a görög katolikus jövevényekre, valamint a havasokban 20. században letelepedett gyimesi csángókra vonatkozó adatokat. Ebben a részben megtaláljuk a megye kepefizető tagjainak névszerinti lajstromát 1829-ből, a családtagok számának a feltüntetésével. (Ekkor a megye keretében 667 családot képező 2449 lélek élt összesen.) A számbeli ismertetőt kiegészíti az 1848 előtti társadalmi rétegződés bemutatása, a katonarendű székely, a kisnemes, valamint a jobbágy családnevek felsorolásával. Illusztrálja a történetírásban „két-ág katonaság” kérdéséhez tartozó kettős bíráskodás kérdését is, amikor a határőr-katonaság idején községek kettős közigazgatás alatt állottak: amikor a határőröknek a provincialistáknak nevezett jobbágyoktól elkülönült bíróik és elöljáróik voltak. Az ismertető egyik leggazdagabb fejezete a megyének, mint szervezetnek a részletes bemutatása. Szó van ebben a megye konstitucióinak nevezett jogszabályairól, attribútumairól (tartozékairól), testületéiről és tisztségviselőiről, valamint a tagságról. Az első jogszabály valamikor az 1600-as évek elejéről való, és érvényességének bizonyítékai még 200 év múlva is fellelhetők azokban az utalásokban, amelyek egyes megnyilvánulások szabályszerűségét értékelik. A székely községi jogszabályokat a néhai Imreh István neves történész két maradandó művében feldolgozta (A rendtartó székely falu, 1973, és A törvényhozó székely falu, 1983). Az egyháziak azonban gyakorlatilag még feltáratlanok, pedig úgy tartalmukban, mint gyakoriságukban, mindenekelőtt forrásértékükben egyenértékűek azokkal. Az itt ismertetett „egyháztörvényeknek” is mondott jogszabályok jó kiinduló pontot képezhetnek egy eljövendő, az egész Székelyföldre kiterjedő forráskiadáshoz és annak átfogó feldolgozásához. Az attribútumok közé soroltakat illetően tájékozódhatunk a megye pecsétjéről, amely csíki viszonylatban az egyik legrégebbi (irathitelesítési jelentősége - mi késztette a plébánost, hogy kibocsátott leveleit címeres pecséttel hitelesítsed), a megye ládájáról és az abban őrzött levelekről, valamint a most megjelent könyv alapjául szolgáló protokollumokról (gyűlési jegyzőkönyveket tartalmazó kötetekről) és számadáskönyvekről. A levelek és a protokollumok összessége alkotja a megye levéltárát. A szerző több alkalommal is fájlalja, hogy azok hiányosak, az idők folyamán különböző okok miatt megfogyatkoztak. (Megjegyezzük, hogy ismerve nagyvonalakban az általános helyzetet, a veszteségek ellenére ez a levéltár a legteljesebben megmaradt egyházközségi levéltárak közé tartozik. Az anyakönyvek, amelyek 1684-ben kezdődnek és az egész Székelyföldön a legrégebbiek, a Csíkszeredái Nemzeti Levéltárban hiánytalanul megtalálhatók, és az 1817. évvel kezdődő harmadik protokollum sincs elveszve, csak azt a Csíki Székely Múzeumban őrzik.) 454
