Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Néprajz - Balázs Lajos: A csíkszentdomokosi nemi kultúra és nemi erkölcs élő szókészletéről
A magyar paraszti társadalom, a székelyföldi magyarság társasági élete ma is kedveli és fenntartja a társas összejövetelek, beszélgetések, a szomszédolások intézményeit: a nemiségről folytatott beszéd alkalmai ezek: a kalákák, de enyhe malíciával azt is mondhatom, hogy a kollektív gazdaságok munkaszervezését is mintha ezért találták volna ki. A paraszti társadalom élete annyira nemiség sűrű, hogy nem ritkán volt az az érzésem, mintha más nem is létezne. A nemi vétségek és azok módozatai, körülményei, helyzetei, alkalmai, szereplői, azok társadalmi viszonyai már önmagukban annyira sokfélék, hogy elég egy-egy ártatlan kérdés bedobása: „Hallottátok-e, hogy azok es tűbe húzták a cérnát? Esszeérintették!; „Tűk mit tudtok arról a leányról..., akit má megkezdték, ...akit feltörtek, ...akiről leverték a harmatot, ...aki azt se tudta a törvényen, hány pohárból ivutt, ...akinél lehet érvényesülni, met adakozó (jószívű), ...akit a legény felfeszített a kerítésre, ...akit valaki megnyomott,... akinek a lakadalmán olyan szeles, havas idő volt, met sokszor kivakarta a kásás fazék fenekét?; a legényről, aki „megkarikázta az övét?” Elég, ha a kapuba vasárnap délután kiült társaság előtt elhaladtak valakik, és elindul a valakiről, valamiről szóló diskurzus: A házasságon kívüli nemi életről, arról, hogy „annak az asszonya másval veri a vizet, hogy szegre jár; hogy az a felesége mellett még kilendült, mert nagy kajtár?; a házasságon belüli nemi életről, arról a férjről, aki „sokáig ember vót, de má nem ember (nem erkölcsi kategória!), meghanyatlott, aki egyre gyérebben áll elé...”, a jó és rossz tapasztalatokról: „ti még csináljátok-e?, hogy csináljátok, hányszor csináljátok? Hát az hogy létezik? Met nekem má nem..., nálunk má nem! Mü má úgy élünk, mint József s Mária”; az alkalmi félrelépésekről és félrelépőkről, „akiknek erre érzésük van”, „met a ló es oda fut, ahol a tarisnyát rájzák”; leányszöktetésekről, leányokról, „akik szeretnek ágról ágra szállni”, asszonyi betegségekről, perverziókról, állatokkal való közösülésről (zoofilia), a televízióban látott szexjelenetekről, a „nagyvérűekről”, aki „feszt keresi, hogy elnyomtassa a feleségit egy másikval es”, „a telhetetlenekről, aki nem bánná, ha egész nap benne lenne”, a nagy teljesítő képességű férfiakról, a „nagyvérűekről akik egész éjszaka csak azt csinálnák, s ölik meg a feleségeiket”, a nagy „kambacsolókról”, a falusi prostitúcióról, asszonyokról, akik úgy vélik, hogy „a lúd lábnyoma nem marad meg a vízen”, özvegyasszonyokról, akiket a pontos tájékoztatás kedvéért „lisztesnek, szalonnásnak, gabonásnak, cukrosnak” neveznek, botrányos félrelépésekről, „a szúlisztes vénlegényekről”, vénleányokról, akiknél „a virág hullájába van” stb., és sorolhatnám a több mint 375 szót, kifejezést. A nemiségről folytatott diskurzusok azáltal, hogy hol, kiknek a jelenlétében, miről szólnak, hogyan szólnak, vagyis milyen érdekek állnak mögöttük, a társadalmi, emberközti viszonyok mozgásait is jelzik. Mi több, és ez néprajzi szempontból fontos, kialakítja az erotikus élményeket elbeszélő specialisták körét, akik akár a nemiségbe való beavatás paraszti tudományában is tekintéllyé válnak. Az ilyenekre a népi kultúra minden területén szükség van. Ki szeretném itt hangsúlyozni a kommunikáció néprajzát, aminek nagy fontosságot tulajdonítottam kutatásaim során, a beszédet gerjesztő tényezőknek - idő, hely - vagyis, Warthaugh szavaival azoknak „a konkrét fizikai körülményeknek, amelyekben a beszéd zajlik.”12 13 Mellőzésükkel nem érthetők meg olyan provokatív párbeszédek, amelyek pl. a kapu elé reggelibe kiállott férfi (de bárhol máshol) és egy arra haladó fiatalasszony (szomszédasszony, komaasszony) között gyakran lepereg. Kölcsönös köszöntéssel, közhelyszerű érdeklődéssel kezdődik, de nyomban ilyen kérdésbe csap át, hogy -,,S hát volt-e a macska az éjjel a kamarába?” Válaszok: -„Nem! Nem volt mit keressen! A fekete fazakacskán piros fedő van!”; „Nem! Nem volt macska!”. Nem érthető meg a lakodalmi perec1’ kellék együttese, a rituális étkek fő asztalra való helyezése, amik vizuálisan is erősen erotikusak, de főleg azért, mert erotikus beszédet gerjesztenek, rítust hoznak létre, aminek igen fontos sorsfordulatot jelző funkciója van: a menyasszony nemi identitásának cseréj érői/váltásár ól van szó. Arról, hogy a menyasszony, a leány nemcsak társadalmilag _____________A CSÍKSZENTDOMOKOSI NEMI KULTURA ES NEMI ERKÖLCS... 12 Warthaugh 2002,221. 13 Az egykori násznagy jelképes, díszes ajándéka. Bővebben BALÁZS 1994, 127-133. 315
